Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1941
50 lentőséget. Pedig az iskola csak azért tanít, hogy neveljen. A fogadóórák elsó'dleges célja, hogy a család bizalommal, nyíltsággal tájékoztassa az iskolát gyermeke lelki-testi tulajdonságairól, hajlamairól, számoljon be megfigyeléseiről, tapasztalatairól. A tanár viszont, különösen az osztályfőnök beszélje meg a szülőkkel, hogy milyen nevelői eljárást tart szükségesnek a gyermekkel szemben, nehogy ellentétes módszerek alkalmazásával lerontsák vagy legalább is közömbösítsék egymás munkájának eredményét. Sohase gondolják a kedves szülők azt, hogy a hibák feltárásával ártanak gyermekeiknek. Ezeket a hibákat a pedagógus éles szeme előbbutóbb úgyis meglátja, de azok forrását, a gyermek természetét nem ismerve, nem a legcélszerűbb eszközöket alkalmazza azok javítására. Már pedig a büntetés, javítás csak akkor éri el a célját, ha az a gyermek egyéniségéhez alkalmazott. A szülői értekezleteken a nevelés korszerű kérdéseit teszik kölcsönös megbeszélés tárgyává. Intézetünkben okt. 22-én volt az első szülői értekezlet, amelyen az iskola igazgatója a kötelességtudást és munkát állította a mai diákleány elé. Nov. 26-29. napjain P. Gausz Tibor S. J. sorozatos előadásaiban fejtegette a mai leánynevelés kérdéseit. A harmadik szülői értekezletet febr. 13-án tartotta meg az iskola igazgatója, amikor is az V.-VIII. oszt. tanulók szüleivel közvetlen módon megtárgyalta az intézetben tartandó szociális és nemzetnevelési tanfolyam célját, ismertette annak tárgysorozatát, rámutatott ezen tanfolyam szükségességére. Ez az értekezlet igazi szülői konferecia volt, kedves közvetlenséggel nyilvánult meg a szülők véleménye, meleg érdeklődés mutatkozott a szociális tanfolyam korszerű kezdeményezésével szemben. Ez a szülői értekezletek igazi célja, belekapcsolni a szülőket az iskola nevelőmunkájába. Az ellenőrző-könyv állandó kapocs az iskola és a család között. Ebből értesül a szülő gyermeke tanulmányi előmeneteléről, a mutatkozó hiányokról, a kisebb fegyelmi kihágásokról. A gyermek szemében ez a könyv nagyjelentőségű, tartsuk mi is ennek, fogadjuk megértéssel, hogy ebben is lássa meg a gyermek azt a harmóniát, amely a család és iskola között fennáll, aminek fenn kell állni. Mikor majd azt látja a gyermek, hogy nincs feljebbviteli fórum az iskola ellen, akkor megadja magát. Az együttműködés eredménye a család és iskola büszkesége, a jövő reménye: a lelkileg is egészséges ifjúság. Fazekas M. Konstantina. Tanulmányi kirándulások. Nagyobb tanulmányi kirándulásra nem vittük növendékeinket. Felhasználtunk azonban minden alkalmat ismereteik gyarapítására. A helyés környékbeli gyárakat gyakran látogattuk és kivezettük őket sokszor a természetbe részben ismeretszerzés, részben a természet szeretetének megalapozása szempontjából.