Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1940

15 is lélek, mint az ember, csakhogy nem tud magáról semmit. Mink is voltunk valaha ilyen virágok." (Az a hatalmas harmadik.). Meleg, testvéri együttesbe olvad tehát Gárdonyinál az emberi, állati, növényi élet. A tökéletesedés gondolata hozza magával, lehet, hogy az állat és növény testében fejlettebb fcdkon bár, de lényegében ugyanolyan lélek lakik, mint az emberben, talán az ember is volt valamikor növény vagy állat és az állat vagy növény is eljut egykor az emberi testbe." Lehet, hogy a testet levetkőzve tovább élünk a földön, mint a tűzből felszálló fény, mint a virágból felszálló illat. Ki tudja, nincs-e éppen olyan s még nagyobb életvilág a láthatatlanságában, nincs-e ott is ember, állatvirág, nincs-e ott is számokban le nem íiható sokasága az élő, millió fajtának, amely ott is végtelen időben folyton hal és folyton újra születik. Én, az emberfajta e láthatatlan élőket érzem a virág illatában, a szellőben, a fényben, a sötétben, a zenében, a tűz lángjában, a csöndességben, — mondja Gárdonyi a Mai csodák kötetében. Én a gyöngyvirágot csókolva őket csókolom." És a föld, e csodálatos, misztikus átalakulásaival talán az égnék egy része. E párbeszédet találjuk a Bibi. c. regényében: „A pap fölemeli a lelkeket a föld porából." „Ez. . . szépen van mondva." — „A pap az égre mutat." — „Dehát bizonyos-e önnek, hogy a föld nincs benne az égben?" A kereszténységnek is van pantheista színezete. Alapja e szentpáli mondás: „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." Minden Istenből való, Istenben van és Istenbe tart, de nem egy az Istennel. Gárdonyi rendíthetetlen bizalommal hitt egy személyes Istenben. Márpedig a személyes istenhite elvileg kizárja a pantheizmust. Azonban Gárdonyi természetszemlélete a pantheista keresztényfelfogáson belül magán viseli reinkarnációs gondolkodásának jellegzetes bélyegét. 4

2Gárdonyi, amint láttuk keleti buzgóságú világérzésének megfelelően testvéri szemmel nézi az állatot, fát, virágot, de szeretete, lelkének egyik alapvonása érző szívvel öleli magához emberársait is, s nem engedte kihűlni szívét e'szeretet az Istene vesztett években sem. E meleg, testvéri érzés főleg a gyermekek és szenvedők felé fordult. Ez a szeretet égette a fiatal tanító lelkét, ez fakasztotta lelkéből együk legszebb és legismertebb költeményét, A kezdő tanítóhoz: „Mikor először lépsz az iskolába, legyen arcodon Jézus nyájassága: szólítsd köréd a kis gyermekeket, és simogasd meg a kezecskéjüket. S ha látsz közöttük rútat, rongyosat, gyermeki arccal búbánatosat, — ismerd meg benne a korán-szenvedőt — s öleld magadhoz és csókold meg őt." 4:

?.