Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1939
26 Június 24-én volt a záróünnepségünk. Június 25-én hálatelt lélekkel zengtük el a Te Deuniot, hogy csodálatos , gondviseléssel őrködött felettünk az elmúlt iskolaévben. A szülői házzal való érintkezés. J Az első osztályba jelentkező leányka édesanyjának kezébe kapaszkodva, félénken lép be az iskola kapuján és nyolc év múlva bátran, mint érett leány lép ki az iskolából az életbe. A távozó növendék érettsége közös munka, az iskola és a szülői ház munkájának eredménye, sem az iskola, sem a család nem tekintheti kizárólag a saját munkája eredményének. Az iskola nevelő munkájának csak úgy lesz biztosítva az eredménye, ha a tanár és szülő kölcsönösen támogatja egymást e fontos feladatban. Az iskola és a szülői otthon nevelő munkájának a célja: az ifjúságból hűséges gyermeket nevelni Isten és a magyar haza számára. A iközös cél elérésére mit igér az iskola a szülőknek? Mindenekelőtt a szülői tekintély megbecsülésére tanítja a gyermekeket. Az iskolás gyermek a szellemi élet napi postása, mindennap újabb szellemi kincsekkel meggazdagodva tér haza az iskolából. A szülő napról-napra örömmel látja gondolatainak teljesülését és tanúja a gyermek szellemi kibontakozásának. Mit kér az iskola a szülőktől? Megértést, jóakaratot, támogatást. Ne sajnálja a szülő a fáradtságot, hogy türelemmel kikérdezgesse a leckéket, szavakat és ne halmozza el szidalmakkal a gyermeket, ha nem megy egy-két elolvasás után a fejébe. Lapozgasson a gyermek könyveiben és tanúsítson érdeklődést tanulmányai iránt. Ne kritizálja a gyermek előtt a tanítást és ne tüntesse fel egyik-másik tárgyat olyannak, mintha annak semmi haszna sem volna, hanem inkább értesse meg a gyermekkel, hogy ha egyelőre nem is látja át egyik-másik tárgynaik fontosságát, mégis az életben majd nagy hasznát fogja venni. így a szülők támogatásukkal, jótanácsaikkal nagyban elősegítik az iskola működését. Az iskolai nevelés a vallásos nevelésre épül, a családm.'c még inkább kell arra helyezkednie, de nem szóval kell a gyermeket vallásos lelkületűvé tenni, sem számonkéréssel, hanem példával. E közös munka egyöntetűségét a szülői fogadóórák és szülői értekezletek vannak hivatva szolgálni. Intézetünkben a tanári kar tagjai kéthetenként fogadják a szülőket. Ezen fogadások célja az, hogy szülők és tanárok egymás előtt őszintén feltárják észrevételeiket a gyermek lelki és testi, értelmi, érzelmi és akarati tulajdonságairól és megbeszéljék a vezetés és nevelés helyes módszereit. Hogy ezen megbeszélések teljes bizalommal történhessenek, minden tanár külön szobában négyszemközt beszél a szülővel. S^eme elől téveszti a fogadóórák célját, aki azokon csak az érdemjegyek iránt érdeklődik. Ez az eset különösen az ellenőrző konferenciák előtt szokott jelentkezni, amikor a szülők tömegesen keresik fel a tanári kar tagjait. A konferenciák után az érdeklődés csökken, padig éppen ezek után kellene azonnal megbeszélni, hogy mit lehetne tenni jobb eredmény elérésére.