Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1937
20 kapcsolatban bevett szokásunkkal, hogy minden nagygyűlés után Eucharisztikus negyedórát is tartottunk, valamint a liturgia szellemébe való belemélyedéssel az Eucharisztikus lelkület kivirágzására is volt bőséges alkalom. A közös gyűléseken nemcsak a praeses, hanem erre külön fölkért szónokok is tartottak előadásokat. Decemberi nagygyűlésünkön Klemm Kálmán a budapesti szeminárium prefektusa, januári díszgyűlésünkön dr. Tóth Kálmán, érseki biztos, szemináriumi rektor, márciusi gyűlésünkön pedig dr. Kerner István, a budapesti központi szeminárium spirituálisa tartott nívós előadást. Január 19-én, intézetünk és kongregációnk égi Pártfogójának ünnepén bensőséges, egyszerűségében mélyen a szívekbe markoló ünnepség keretében tartottuk meg évi szokásos tagfelvételünket. A felvételi szertartást a szentmisével kapcsolatban, valamint a szentbeszédet is dr. Tóth Kálmán, prelátus-kanonok, érseki biztos, szemináriumi rektor úr őméltósága végezte. Felvételre került jelöltek száma 33 volt. így kongregációnk taglétszáma ezidőszerint: 110. b) A folyó iskolai évben alakítottuk meg az Alacoque Szt. Margitról nevezett Szívgárdát. A gárda tagjai, egyelőre mint jelöltek az I.— II.—III. o. növendékei. A gárda célja a Jézus Szent Szíve kultusz elmélyítése, a jó sajtó támogatása s a szórakoztatva nevelés. Gyűléseket hetenkint két csoportban tartott. Március hó második vasárnapján, a Mária Kongregációval karöltve műsoros ünnepséget rendezett tréfás és komoly jelenetekkel, szavalatokkal, zeneszámokkal, énekkel és szavalókórussal; az ünnepség keretén belül dr. Kerner István spirituális úr Olaszországról tartott érdekes, vetítettképes előadást. A Szívgárda főparancsnoka Horváth Miklós hittanár, parancsnoka Laurenlzy Margit tanárnő volt, kiknek munkáját mint csoportvezetők a VII. o. növendékek közül Baly Mária, Brunner Magdolna, Kováts Katalin és László Mária támogatták. c) Rózsafüzér Társulat. A vallásos élet ápolására már az intézet megnyílásakor megalakult Elő Rózsafüzér Társulat a folyó iskolai évben is folytatta működését. Tagjai az I.— II.—III. o. növendékei voltak. Helyi igazgatója Horváth Miklós hittanár. Vezető tanára Rusznyák M. Laetitia. Folyóirata „A Rózsafüzér" c. havi folyóirat. d) Önképzőkör. A Sövényházi Márta Önképzőkör tagjai az V—VIII. o. növendékei voltak. Gyűléseket havonkint tartottunk. Az alakuló gyűlésen a vezető tanár a következőképen jelölte ki a tisztikart : Ifjúsági elnök Sághy Ilona VIII o. t., jegyző: Kovács Cecília VIII. o v t., pénztárosok: Varga Irén VIII. o. t., Kollár Lucia VII. o. t., Hanny Éva VII. o. t, Zachár Vera V. o. t., könyvtáros: Tőrös Anna VIII. o. t. A bíráló-bizottság tagjait a vezető tanár jelölte ki. A rendes gyűléseken szavalatokkal, novellákkal, ismertetésekkel, rajzzal, tánccal és zeneszámokkal szerepeltek a növendékek. Az április havi gyűlésen az érettségire készülő tagokat elbúcsúztatta az Önképzőkör. Egyhangú szavazás után Baly Mária VII. o. tanulót jelölték az ifjúsági elnök tisztségére; a jegyző: Gróh Zsuzsanna VII. o. t. lett, pénztáros: Kollár Lucia VII. o. t., könyvtáros: Götz Mária VII. o. t. Az Önképzőkör legtöbb tagja résztvett a Szent Jobb-ünnepség szabadtéri előadásán.