Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1936

26 a kedves Matereknek, s fájó szívvel elindultunk a vasút felé. De nem mentünk ki mindjárt, hanem még egy vendéglő terraszáról gyönyörködtünk a kivilágított városban. Innen eljutottunk a bugaci csárdához. Nagyon szép. kedves kis hely. A főtisztelendő úr népművészeti dolgokat mutatott nekünk. Múlt az idő, s ezt is el kellett hagynunk. A vasút felé menve gyönyörködtünk a hatalmas, kivilágított jószágkormányzói palotában. Tíz perc elteltével sajnos az állomáson voltunk. A zenekar játékától és rengeteg veszprémi ember búcsúpillantásától kisérve szálltunk fel a vonatra. Kb. egy negyedórát váriunk, de ezalatt folyton integettünk, a kezünk majd le szakadt, de azért nem hagytuk abba. Végre nagy pöll'ögéssel elindult a vonat s mi egy „Jaj de kár!" felkiáltással, s élményekkel megrakodva hagytuk el csonka hazánk e gyönyörű városát. Veszprém külső p.-u.-nál azután csatlakoztak hozzánk kipirult arccal, csillogó szemekkel a herendi kirándulók. (Horváth Margit VII. o. t.) Herend. 4 óra tájban elindultunk Herendre, hogy megtekintsük a világhírű porcellángyárat. Rövid, vidám utazás után megérkeztünk a kis faluba és várakozásteljesen ballagtunk a gyár felé. Vájjon mit fogunk látni? Bár vasárnap volt, bemutató üzemet tartottak a mi számunkra. Vezetőnk, nagyon kedves, szimpatikus mérnök, két csoportra osztott bennünket, hogy jobban láthassunk mindent. Aztán megindultunk. Egyik „csoda" a másik után tárult szemünk elé. Az első teremben láttuk, hogy hogyan öntik a porcellánt. Magas, hosszú állványokon öntött szobrok és dísztárgyak százai álltak, még fehéren, minden dísz nélkül. Hát ebből lesz a híres művészi kivitelű herendi porcellán ? Amit ezután láttunk, őszinte bámulatba ejtett minket. A herendi rózsát készítették el ott előttünk, egyenként összerakva a kisebb-nagyobb szirmokat, míg csak tökéletes rózsa nem lett belőlük. A következő teremben egy művész éppen egy áttört kosárkát készített; a negatív részeket olajos tűvel vágta ki. Ez rendkívül pontos munkát és rengeteg időt kíván. Elérkeztünk a gyár egyetlen helyiségébe, melyben géperővel dolgoznak. A korongos mester előttünk készített el egy tányért. Ezután megbámultuk az óriási kemencéket, ahol 1000 C° melegben égetik a porcellánt, mely az égetés után még nagyon törékeny. Ezt ki is próbáltuk. Csak úgy esett szét darabokra, mikor hozzányúltunk vezetőnk engedelmével. Mikor a porcellán innen kikerül, mázzal vonják be és mégegyszer égetik. Ezután festenek rá. Egy iparművész éppen a híres petrezselymes mintával fáradozott, mikor beléptünk a terembe. Őszinte csodálattal néztük, hogy mennyi türelemmel festegeti egyik levelet a másik után. Minden színt külön égetnek ki kis kemencékben. Természetesen ezt is megnéztük. Ezután beléptünk egy mesebirodalomba. Csak a királyfi hiányzott, különben mindent megtaláltunk ott, ami hozzá tartozik. A gyár múzeumában voltunk. Gyönyörű kínai porcellán, barokk-készlet, hercegi és királyi servicek néztek ránk az üvegszekrényekből. Alig tudtunk betelni velük. Utoljára a kiállítási terembe vezettek minket. Itt mindenkinek volt alkalma kiüríteni amúgy is lapos pénztárcáját. Meg is tettük, és csak azt sajnáltuk, hogy nem vehettünk meg minden szépet, amit láttunk. Kimenet megörökítettük magunkat a gyár vendégkönyvében, azután a falu kis templomába mentünk, hogy megnézzük a világ egyetlen templomi porcellánablakát mely Csapvári Kálmán terve szerint készült 1936-ban. Gyönyörű volt. Alig lehetett bennünket a templomból elvonszolni, bár mennünk kellett, nehogy lekéssük a vonatot, mely minket Veszprém-külső p.-u.-ra vitt. Itt felszálltunk a filléres gyorsra. Ncsza megindult a versengés, hogy ki látott többet, szebbet: azok akik Veszprémben maradtak, vagy mi. A kérdés természetesen eldöntetlen maradt, de mindnyájan tudtuk és éreztük, hogy ez a kirándulás egyike a legszebbeknek. Hazafelé menet is vígan énekeltünk, bár a kisebbek, sőt valljuk be, a nagyobbak közül is sokan kívánkoztak már a jó puha ágyba, hogy kipihenhessék ennek a hosszú napnak fáradalmait. Éjjel 2 órakor érkeztünk Esztergomba, fáradtan, álmosan, de azzal a biztos tudattal, hogy diákéletünk egy felejthetetlen emlékű nappal ajándékozott meg. (Vidacs Marianna VII. o. t.)