Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1936

11 t DUDÁS ÉVA II. o. t. A nyári szünidő elején a közeli vég sejtelme nélkül, a boldog viszontlátás reményével búcsúztunk tőle. És jött a nyár derekán a szomorú, a megdöbbentő hír: rövid, de súlyos szenvedés után Dudás Éva, a jó pajtás, a szeretett tanítvány elköltözött az élők sorából... Akik megszülettek, azoknak meg is kell halniok. Ez az élet és halál megmásíthatatlan törvénye. De aki már életét, legalább is annak javát leélte, hivatását betöltötte, annak elköltözése nem kelt bennünk olyan megdöbbenést, mint egy fiatal élet letörése. Csak egy életbimbóval kevesebb, de mélyen lesújtott, gyászba borult kedves Szülein kívül mi tudjuk a legjobban, hogy ebben az életbimbóban mi rejlett s vele micsoda életvirág lehetősége semmisült meg e föld számára. Szívből fakadó részvétünkkel igyekeztünk enyhíteni a súlyos megpróbáltatás terhét viselő Szülők mélységes bánatát. A mi veszteségünk is fájó, mert tehetséges, derék és engedelmes tanítványunkat vesztettük el Dudás Évában. Szeretetreméltó, kedves egyéniségét tanárai és osztálytársai egyaránt kedvelték. Udvarias, mindig mosolyra kész, mindenkihez kedves. Szelídsége, jósága, a finom diáklélek gyönyörű kivirágzása volt. Elköltözése fölött érzett természetes fájdalmunkra abban a „gondolatban kaptuk meg a gyógyírt, hogy nem a halál szólította el üt az élők sorából, hanem az isteni Kertész ültette át kertjének ezt a nemes kis hajtását az örökkévalóságba, az új, a dicsőségesebb élet hónába...