Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1935

7 egy napja, amikor felfigyel a társadalom rájuk, amikor róluk van szó, amikor őket köszöntik. Igaz ugyan, hogy csak az iskolák falain belül, de ez több mint a nyilvános és hivatalos ünneplés, mert hiszen az „iskola" a jövő, az iskola a leendő nemzet, az iskola kis hadsereg, de ez a kis hadsereg fogja a jövőt vagy megszerezni a magyarság számára, vagy végleg elveszteni, tehát mindenképpen bennük összpontosul a nemzetünk minden Ígérete. Itt állítottunk tehát először hivatalosan ünnepet a magyar anyáknak, a magyar nő ideáljának. Nézzük tehát egészen közelről és tárgyilagosan, hogy mit mutatunk be a ma gyermekének milyen rávilágítással és beállítással kell nekik ezt bemutatni és ugy ünnepelni, hogy lelkükben az örök ideál eltörülhetetlenül kialakuljon a magyar anyáról, a magyar nőről. Legyünk tehát először mi magunk tisztában azzal, hogy milyennek is szeretnők látni a mai nőt és milyen a valóságban .. . Sokszor és sokat beszélnek és beszéltek erről napjainkban és ha végigtekintünk sorainkon és meghallgatjuk azt a sok kritikát, amit akár pro akár contra elmondanak a hozzáértők vagy kevésbbé hozzáértők a nő-kérdéssel kapcsolatban, a konklúzió egyformán ugyanaz: keressük és alkossuk meg a nőiesebb nőt. Hogy azután milyen legyen ez a nőiesebb nő, azt rendszerint vagy nem mondják meg, vagy csak a sorok között sejtetik. Arról sem beszélnek egész világosan, hogy miért nem tartják nőiesnek a mai nőt, csak keresik és kívánják, megegyezve abban, hogy a nőnek nőiesnek kell lennie. Hát igen, a nőnek nem lehet, nem szabad másnak lennie, csak nőiesnek, csak olyannak, amilyennek az Isten megalkotta. De viszont az is bizonyos, hogy a Teremtő a teremtéskor nem azt a munkakört szánta a nőnek, amibe a mai társadalmi viszonyok belekényszerítik. De ennek megint nem a nők, Iegkevésbbé a mai nők az okai, hanem a megváltozott életkörülmények. Csak menjünk vissza 20 esztendővel a történelemben, amikor már javában állt a világháború, emlékeznünk kell rá, hogy a világégés közepette nekünk nőknek kellett helytállanunk, minden reánk szakadt baj és nyomorúság közepette, a hozzánk tartozók, a reánkbízottak, a segítségreszorulók testi és lelki jólétéért. Mint ezeréves történelmünkben annyiszor, úgy akkor is, nekünk az itthonmaradt nőknek, lett légyen az egyszerű parasztasszony, vagy úri dáma, minden tehetségünket megfeszítve kellett dolgozni a támasz nélkül maradt családban ép úgy, mint az üresen maradt hivatalokban. Ez csak egy közelebbi példa, amire mindnyájan emlékezünk. De ha még jobban visszatekintünk, már évtizedek óta mind inkább előtérbe nyomult az a törekvés és kényszerítő helyzet, hogy a nő elszólíttatott a neki teremtett család köréből, mert kenyeret kellett keresnie.