Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1934

11 alakult ki a világháború utáni idők két nőtipusa, az egyik, amely teljesen egyenjogú félnek tartja magát a férfivel, és a társadalmi és kulturális életben teljesen azonos célok, feladatok megvalósítására érzi magát elhivatottnak, — és a másik önbizalma, önállósága, teljes elvesztésével, elveszítette sajátos női hivatásának tudatát és életcélját, hivatását abban látja, hogy egyszerű objektuma legyen a férli érzékiségének. És a női léleknek ebben a célt tévesztettségében, iránytvesztettségében rejlik a ma nőjének és ezzel egész kultúréletünk tragikuma. Mert, amint a tiszta, nemes nőiesség a fausti dinamikus kulturléleknek eszménye das Ewig-Weiblische, megnemesítője, felemelője a kulturának, úgy a maga specifikus voltából kiesett, eltorzult női eszmény a hanyatló, sülyedő, dekadens kulturának a velejárója. Az új kor harmonikus és kiegyensúlyozott élete csak úgy fog kialakulni, ha a ma nője lerázza magáról elférfiasodott szellemi életének bilincseit, s az élethez, környezetéhez, a szellemi és tettek világához való sajátos viszonyához visszatérve, visszatér az ő legsajátosabb énjéhez, és ebből merítve erőt veszi ki részét a kulturális tevékenységből, a családban, vagy akár a nyilvános életben, serkentőleg hatva a szellemre, nemesítőleg a lélekre, boldogságot árasztva szívre. Miként sóvárgó vággyal sóhajtja egy német szociológus: A világ várva-várja azokat a zseniális, igazán nőies asszonyokat — genial-weibliche Frauen — akik mint nemüknek prófétái és tanítói hivatva vannak kulturánk szétzúzott egyensúlyát és ezzel harmóniáját visszaállítani. Es itt ezen a ponton látom én belekapcsolódni a kongregációk munkásságát! A Mária Kongregációk fölött ott áll a kongreganisták örök eszményképe, mennyei védelmezője, oltalmazója, édes anyja a Boldogságos Szűz. Szűz Mária az isteni kegyelmekkel túláradó szivével. Szűz Mária, aki az ő istenanyai méltóságának fényözönét rásugározza a sötétben tévelygőkre. Szűz Mária a föld sivatagának mennyei virágszála, aki kelyhébe fogadta az emberiség üdvére az Isten Fiát. Az Ő szíve, amely körül a legszentebb erényesség csillagkoronája tündököl, amelyből a legnemesebb asszonyi méltóságnak bája, a legtisztább szeretet, a legtökéletesebb jóság árad felénk a kongregáció virágos kertjének örök, soha le nem nyugvó Napja. Nap, amely felé vágyó epekedéssel fordul a kongreganista. S ennek a szívnek a hasonlatosságára akarja formálni a maga szivét. Es amikor a kongreganista erre törekszik, az Ő női elhivatottságának és isteni küldetésének napsugaras magaslataira törekszik. Es ez az elhivatottság, ez a küldetés az a szelíd, nemes, magasztos, boldogító feladat: a léleknek tiszta, szeretetreméltó erénvességével a lelkeket Istenhez emelni. J O Szűz Mária szűz és anya. Mint szüzet a művészet makulátlan