Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1931

15 tudósok megismerésére, tanulmányozására és így megbecsülésére s a magyar könyv szeretetére lelkesítettük tanítványainkat. Kaptak néhány buzdító gondolatot meglévő könyveik gondozására, megbecsülésére, újak beszerzésére, hogy így apránkint kialakuljon a leányszobában is ennek főékessége, a kis diákkönyvtár. A fegyelmi állapot kedvező volt. Egyetlen egyszer kellett erősebb eszközhöz nyúlni, egyik tanulónak szüleit behívni, hogy kötelességéről megfeledkezett gyermeküket feddésben részesítsék. A szülőkkel egyéb­ként szoros összeköttetést létesítettünk a heti fogadónapok megszervezé­sével s ez is okozza, hogy a fegyelmi állapot oly kedvezőnek mondható. Különös óhajunk, hogy az iskola és a szülői ház között minél melegebbé, minél közvetlenebbé tegyük a kapcsolatot, miért is az említett szülői fogadónapokon készséggel adtunk felvilágosítást, tanácsot az érdeklődő szülőknek, kik ez alkalmat gyakran fel is használták. Az iskolai év megnyitása egyben szülői konferencia is volt, amely alkalommal az igazgató ismertette a leányok középiskolai nevelő-oktatá­sának célját és azokat az irányító elveket, amelyeket a tanári kar nevelő munkájában szeme előtt tart. A szülői értekezlet május 14-én folyt le; az első előadó: Korn­háber Samuné, ny. ezredes neje, a család és az iskola kapcsolatáról beszélt és fejtegette a kérdést, hogy miben és mily módon támogat­hatja a család az iskola munkáját. — Dr. Sajó Lajos vármegyei tiszti főorvos az influenza ellen valő védekezésről értekezett; szem­léletes képekben ismertette a gyakoribb gyermekbetegségeket és az ellenük való védekezés módját, különös tekintettel az idén is erősen fellépett influenzára. — Tihanyi Miklós h. igazgató több gya­korlatias gondolatot vetett fel a nagyszámban megjelent szülők előtt, kitért az Anyák napjának nevelő hatására és hangsúlyozta az anyai hivatás pedagógiai jelentőségét. Az iskolai évzárás mégegyszer összehozta a szülőket és gyerme­keket az intézet dísztermébe. Ez alkalommal meleg, közvetlen beszéd keretében teljesen visszaadta Tihanyi Miklós h. igazgató a nagy va­káció idejére a család és iskola közös kincsét, a gyermeket, a szülői kézbe, hogy a nyár végén beálló iskolai évre testben-lélekben kipihenve, megerő­södve kapjuk őket vissza az életre előkészítő nagy munka folytatására. Tanulmányi állapot. Az előmenetel általában jónak mondható, erről egyébként hű képet ad a tanulók érdemsorozata és a statisztikai kimu­tatás. Egy-két tanulónkat a hosszas betegség megakasztotta a munkában, de év végére — egy kivételével — ezek is megküzdöttek a nehézségek­kel. Osztályismétlésre egy tanulónk sem kényszerül. Látogatások. A Hercegprímás Őeminenciája november 19-én tartott kis ünnnepségünket tüntette ki magas megjelenésével. A tankerület főigazgatója, dr. Acsay István, október 29-én és febiuár 8-án látogatta meg iskolánkat. Doleschall M. Editha általános Főnöknő október 8-án tekintette meg iskolánk mindkét osztályát. Benkő M. Szeréna, intézeti Főnöknő többször meglátogatta iskolán­kat, dicsért, buzdított, jutalmazott s anyai szeretetének melegével árasz­totta e,l a fejlődő intézetet. Április 23-án Krywald Ottó prelátus, érseki főbiztos tett látogatást a hittanórákon. A június 11-én megtartott magánvizsgálaton Jámbor György igaz­gató elnökölt.

Next

/
Thumbnails
Contents