Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1930
22 valamint hivatásával. Hivalkodó pompa nincs benne, de a higiénia és szép követelményei érvényesülnek a feltűnően világos háló- és mosdó termekben, fürdőszobákban, hol patyolatfehérség ömlik el; az ebédlőkben és nappali termekben már komolyabb tónus az uralkodó. A bennlakók koruk és hivatásuk szerint külön-külön napsugaras termekben nyertek elhelyezést. A képzősök két csoportra oszlanak a hálótermekben és nappali szobákban. Külön termekben vannak a kisebb és nagyobb polgári iskolások, a gimnazisták és az elemi iskolások. Ezzel a beosztással mindenki megtalálja a maga korának testi és szellemi fejlettségéhez megkívánt társasáságot a komoly munkában és szórakozásban egyaránt. Az internátus épületének és helyiségeinek meleg bensősége, valamint az a derűs, emelkedett szellem, amely az internátus vezető nővéreinek áldásos munkásságából és féltő, szerető gondviseléséből fakad, van hivatva arra, hogy pótolja a vidéki tanulók számára az elhagyott kedves otthont és a szülők szivének melegét, másrészt elősegítse és kiegészítse intézeteink nevelő munkáját, átsegítse növendékeinket ebben a szűzien tiszta, eszményien nemes és vallásos környezetben a pubertás korának ezer veszélyén s egyben biztosítsa számukra sikeres tanulmányi előmenetelüket is. Szent Isten-közelségben élnek bentlakóink. Második otthonuk a házban a zárda gyönyörű temploma és oratoriuma, amelyet meglehetősen sűrőn látogatnak. A házirend szerint naponkint szentmisét hallgatnak, melyet Raufstein Antal hittanár úr mond nekik, kinek ezúttal is hálás köszönetet mondunk szíves fáradozásáért. Gyóntatójuk és pásztoruk a melegszívű, fáradhatatlan áldozatkészségű dr. Breyer István püspök úr és a jóságos lelkű dr. Török Mihály prelátus-kanonok úr voltak, akiknek Isten után első helyen köszönjük azt a buzgó és mély lelkiséget, amellyel növendékeink csaknem mindennapi szentáldozásaikat és egyéb ájtatosságaikat s különösen a szent Szűz kultuszát lelkükben elmélyítik. Az Isten áldó kegyelme legyen érte méltó jutalmuk ! A lélekgondozás mellett kiváló gondot fordítunk a test egészségére és fejlesztésére is. A naponkinti ötszörös Ízletes és tápláló étkezés, a napi séta, a játék és gyakori fürdés mellett a jövőben a most már teljesen berendezett hatalmas méretű tornaterem, a tágas udvar, a tervbe vett sportpályák vannak hivatva arra, hogy a testnevelés terén a kor követelte igényeknek megfeleljünk, A növendékek egészségére állandó gondossággal ügyelnek a felügyelő és ápoló nővérek, valamint az intézet háziorvosa. így vált lehetővé, hogy növendékeink egészségben fejezhették be az évet. A szellem szórakoztatása a kedély felfrissítője és nemesítője ; azért a városi intézetek és egyesületek jótékonycélú, szórakoztató előadásain megjelentek növendékeink, sőt maguk is rendeztek sikeres előadásokat: szent Miklós napján, karácsonykor és farsangban. A Mikulási előadásunkat a biboros hercegprímás úr Őeminenciája is kitüntette magas látogatásával. A Rend vezetése alatt álló internátus hagyományos hűséggel