Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1930

18 megindulhatott a két tele autóbusz 44 tanulóval és a tanári testü­lettel, hogy az Öreg Duna mentén elröpítsen a nagymultú romokhoz. A kedves mosolytól kezdve az öröm és jókedv legviharzóbb megnyilvánulásának változatai eléggé igazolták, mennyire szüksé­gesek a kirándulások a gyermeklelkeknek. Az autóbuszoktól a hegy lábánál búcsút kellett vennünk s elindultunk gyalogszerrel az árnyé­kos erdei utakon legelőbb is a hegy derekán épült vendéglő felé. Itt megindult a pusztítás a gondos mamáktól készített jó és legjobb ennivalók változatos tömegében s dolgoztak a vízhordó fiúk, hogy kielégítsék a kis falatozók sohasem múló szomjúságát. Hogy a lélek is élvezethez jusson, hittanár urunk tárogatószóval gyönyörködtetett s igy a multbanéző szemünk a vár romjai alatt a magyar hangszer bús dallamai hallatára annál mélyebb tekintetet vethetett arra a dicső korra, amely „nem jön vissza többé soha." De most fel a romokhoz ! Megilletődött lélekkel bolyongtunk itt, kerestük a multat, ám a „földi paradicsom" fényes képét a leg­szárnyalóbb fantáziával sem tudtuk magunk elé varázsolni. Világ­verő Mátyás király ragyogó szép vára most égnek meredő falron­csok tömege. Ilyenné akarta tenni a lenyűgöző hatalom pusztító keze és most szorgalmasan sietteti az elmúlást az örökké munkál­kodó természeti erők hatalma : a kövek réseibe kapaszkodó fűszál és moha, a romokon keresztül-kasul kergetődző szelek, a zivatarok esőkönnyei törik, morzsolják, mossák feltartóztathatatlanul a magyar történelmi mult e legkiválóbb emlékét. Ám az idő haladt. A vezénylő szó visszaindulást jelez s mi gyors iramban érkeztünk vissza a vendéglőhöz, hol a fák alatt nyújtózkodó asztalsorokat egy újabban érkező csapat — budapesti polgári fiúiskolások — tartották megszállva. Minket a födött csar­nok fehér asztalai vártak, melyeknél cigányzene hangjai mellett vidám csacsogás, levelezőlapok irása között fogyasztották el kis lányaink az ebédet. Ezután futkosás, játék, pihenés a tisztásokon, fényképezés, majd a madarak és fák napjának megülése jött sorra. Színpad és nézőtér készen állt a selymes fűszőnyegen ; rendezés és előadás a gyermekek dolga volt. A tanári testületnek most csak pihennie és gyönyörködnie kellett. Eldalolták, elcsicseregték, amivel elkészültek s mert a nap már erősen iveit lefelé, csak egy sietős uzsonnára telt az időből s utána sorakozás hazafelé. Rendben álltak, néhány vallásos és hazafias dallal elbúcsúztak az erdőtől, vidéktől s azután a tárogató felbúgó dallamainak élvezése közben megtörtént a levo­nulás. Egyrészük felment még a Salamon tornyába is s onnan intettek búcsút a környéknek, meg az éppen induló pesti hajó kirán­dulóinak, kiknek tiszteletére újra felcsendült a dal a tárogató kísé­rete mellett. A hajón lévők elkapták a dallamot s most a vízen és a vizek felett, hegyoldalon és a Salamon tornya kilátóján együtte­sen harsogott a magyar dal. Majd az autóbuszok fogadták magukba a haza induló kis rajt, kik egy óra múlva egy boldogan töltött nap emlékével gazdagodva siettek az ölelő szülői karok közé.

Next

/
Thumbnails
Contents