Városi reáliskola, Esztergom, 1942

hatalmas képzelet sugallta, erővel szárnyaló, de klasszikus fegyelemmel tömörített nyelvezet, a Berzsenyi-féle expressionista stílus ; inkább Virág Benedek szerényebb szóművészetéig ér fel az ifjú Vörösmarty. 'Kitapogattuk ebben a költeményben Vörösmarty lelkiségének gyökereit is : Berzsenyin és Virágon keresztül a barokk multtisztelő, nagyarányúságot kedvelő, erkölcsiséggel átitatott világába nyúlnak le azok. Vörösmarty első sajátosan egyéni alkotásai a sírversek. A Kis gyermek halálára írt elégiából szépein kielemezhető az ifjú költő egész szellemi alkata. Szembe néz a halállal, irtózik tőle, de még jobban sóvárog utána, valami álomnélküli alvásnak képzeli, a földi élet súlyától megkönnyített létezésnek valahol a végtelenben tündöklő csillagok honában, ahonnan éjféli órákban szellőalakban jár le a lélek elhagyott kedveseihez jótékony látogatásokra. Az a lényeg mindebben, hogy a költő szeretne szabadulni a való világ bilincseitől : ezt neveztük romantikus elvágyódásnak. Olvastunk lírai részleteiket Vörösmarty eposzaiból is. Ezekben egyrészt csodáltuk a képzelet páratlan színpompáját, vonzódást a meseszerűség felé, másrészt megállapítottuk a költő lelkesedését a rég letűnt idők harcos életmódja iránt. Egyiik sem más, mint a romantikus elvágyódás megjelenési formája. Itt különös gondot fordítottunk a költői nyelv vizsgálatára is. A színes jelzők sokasága, a szóképek és hasonlatok gazdagsága megint a képzelet csodálatos hatalmáról tanúskodik, de megfigyeltük azt is, hogy Vörösmarty a külső világ adottságait szereti a lélek belsejéből vett színékkel megvilágítani, tehát nelki a legfőbb valóság, a legelsŐremdű költészeti tárgy volt saját lelke. Nem is más a romanticizmus, mint egy nagy elvágyódás a valóság köréből a léleknek mély, a külső ' világtól nem érintett, tudatalatti rétegeibe. Hogy Vörösmarty ennek a szellemi áramlatnak egyik óriása, azt épen nyelvromantikájából bizonyítottuk be. Lelkiségének teljesebb megismerése végett tanulmányrészleteket olvastunk Gyulai Páltól, Horváth Jánostól, ezeíkből ráeszméltünk, hogy az ifjú Vörösmarty egyéniségének a káprázatos képzeleten kívül másik uralkodó jegye az erkölcsi felelősségérzet. Mint évszázadokon át irodalmunk képviselői, nem csillogni akar költői alkotásaival, hanem használni a közösségnek, amelybe beleszületett, korának felfogása szerihit a hazának, a nemzetnek. Ez a hazafias szolgálattétel nála is, mint nagy kortársainál, például Berzsenyinél, Kölcseynél, a hősi mult dicsőítését jelenti, épen azért tartja törpének a jelent, mert hiányzik belőle az ősök önfeláldozó heroizmusa. Ez az elsatnyulás riasztó képeikét idéz fel az ő tudatában is, hiszen úgyszólván központi tárgya a korabeli magyar költészetnek a nemzethalál gondolata. Vörösmartv egész költészete egyébként is át van itatva az enyészet sejtelmeitől, képzelete szélesen hömpölygő mondatdkban fejezi ki magát, kifejezései ismét és ismét a végtelenség távlataira nyitnak kilátást, de ezekből minduntalan ránk mered a halál képe. 1830-tól kezdve Vörösmarty költészetében új korszak kezdődik. Széchenyi Istvánban a felvilágosult haladás-eszme és az evangéliumi tökéletesedés nemzetmegváltó akarattá forrott össze, s a magyar költők, elsősorban Vörösmarty, munkatársaivá szegődnek. Epigrammái sorában követtük nyomon, miként bontakozik ki költészetében a régi heroiíkus eszményből a ielen munkásságába átmenő fejlődés. A hazafias tett nem vérontó többé, hanem verejtékes, ennek jutalma lehet a szebb nemzeti