Városi reáliskola, Esztergom, 1941
II. Az Esztergomi Ali. S. Közs. Szent ImreReáliskola és Gimnázium Volt Növendékeinek és Barátainak Szövetsége. VI. év (1936/37—1941/42.) A Szövetség megalakult 1936. évi június 28-án. Fennállásának ötödik évében, 1941.-ben a fennálló gyűléstilalom miatt közgyűlést nem tarthatott. Az egymással való találkozás végett azonban a tervezett közgyűlés napján délután zenés-uzsonnára gyülekeztek a tagok a Fürdő Szálló nagyterraszán, ahol a helybelieken kívül igen sok vidéki tagtársunk is megjelent. Az év folyamán három választmányi ülést tartottunk. A választmányi ülések legfontosabb tárgya volt az anyaintézet, a városi reáliskolagimnázium átszervezése, ill. megszüntetése ügyében való állásfoglalás. A választmány elsősorban is az iskolafenntartó város képviselőtestületéhez fordult feliratban a Szent Imre gimnázium további változatlan fenntartása érdekében. Majd egy bizottságot küldött ki azzal a megbízással, hogy részletes Emlékirat-ba foglalja össze mindazokat az adatokat és érveket, amelyek az intézet változtlan fennmaradásának szükségességét és indokoltságát az újságcikkekben és röpiratokban terjesztett ferdítésekkel és tévedésekkel szemben tárgyilagosan és meggyőzően mutassák be. Ez az Emlékirat egyben az intézet múltjának részletes megtárgyalásával (igazolja az iskolafenntartó városnak az iskolához való jogát is, végül pedig a gyakorlati iskola kérdését is helyezze helyes megvilágításba. A bizottság megbízatásának meg is felelt s egy 62 oldalas Emlékiratban részletesen tárgyalta meg a kérdést minden vonatkozásban. Ezt a nyomtatott Emlékiratot a Szövetség eljuttatta minden illetékes tényezőhöz s a döntésre hivatott városi képviselőtestület tagjaihoz. Abban, hogy az intézet ügye kedvező fordulatot vett, bizonyára része van az Emlékirat logikus érvelésének, gazdag statisztikai anyagának, a kérdés részletes és pontos számszerű adatokra támaszkodó pénzügyi megvilágításának is. Az iskolafenntartó városnak a vall. és közoktatásügyi Miniszter Ür elé járult küldöttségében a Szövetséget az elnök úr képviselte s a város memoranduma mellé a Szövetség emlékiratát is átnyújtotta a Miniszter Ür őnagyméltóságának. A szegény tanulók segélyezésére a Szövetség az elmúlt évben is karácsonyi szeretetadományokra és évvégi jutalmakra 150 P-t juttatott az intézetnek.