Városi reáliskola, Esztergom, 1938

Örök testvérünk, ősi szent Magyarhon! Sorsod reád ma golgotás tövist fon S a förgeteg, mely pusztádon süvít, Föléd borítja gyászos fellegit. A vén Dunánál vésztüzek lobognak, A földnek vére szökken ott borágba, Vihar szavával sírnak ősi holtak: Csikóslegény figyel a szél szavára. Jajszó sikolt a Tátra bércin által, Halálhörgésként száll a bosszús égbe, Repül keringve véres árvalányhaj, Átkos, gonosz kéz a földből kitépte. A puszta csárdában ma csend honol. Hol régi népe? — tüze lángja hunyván, Fojtó, sötét füst terjed szét a pusztán, Mely minden rögre s szívre ráomol. De hallga! — zeng Rákóczi indulója, Ütemben dobban rá ezernyi láb. Sok millió szív bizton bízva mondja: Nem veszhet el Magyarhon, él tovább!