Városi reáliskola, Esztergom, 1938
26 adni. Az ünnepi beszédet ez alkalommal az intézeti igazgató mondotta, aki lelkes szavakban fejtette ki, hogy miért jött át az iskola Párkányba s a tanulóifjúságnak élénken ecsetelte, hogy mit tanulhatunk a felvidéki magyarság hazafias magatartásából a húsz éves rabság alatt. g) Március 15-én a magyar sajtószabadság kivívásának emléknapján szentmise után az önképzőkör díszgyú'lést tartott az egész ifjúság és a tanári kar részvételével. Műsora: 1. Szózat. Énekelte az ifjúság. 2. Március 15. Felolvasta v. Országh Jenő VIII o t. 3. Nemzeti dal. Szavalta Pintér Lajos VIII. o. t. 4. Ammer— Geyer: Nem, nem, soha! Énekelte az ifj. énekkar. 5. Ünnepi beszéd. Mondta Kassai Ferenc VIII. o. t. 6. Ábrányi E.: Márciusi dal. Szavalta Gyulai Andor VIII. o. t. 7. Himnusz. A díszgyűlés után résztvettünk a város közönségének márciusi ünnepélyén s ennek keretében Pintér Lajos Vili. o. t. újra elszavalta Petőfi Nemzeti dalát. Itt említjük meg, hogy Barta Gyula IV. o. tanulónk a felszabadult Párkány közönségének a főtéren tartott első márciusi ünnepélyén elszavalta Petőfi „Nemzeti dal"-át, Kolozsváry Tibor IV. o. tanulónk pedig Párkány községének az esztergomi honvédtemetőben ugyanaz nap délután rendezett zarándoklása keretében Tóth Kálmán: Előre! c. költeményét. h) Május 21-én, a Hősök Vasárnapján az intézeti hősi emléktábla előtt emlékeztünk meg a világháború hőseiről. 1. Himnusz. 2. Barcsai— Fehér Géza : Hősi emlék. Szavalta Keresztes Ákos VI. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Mondta dr. Csonkás Mihály tanár. 4. Petőfi Sándor: A magvarok Istene. Szavalta Barta Gyula IV. o. t. 5. Szózat. i) Május 30-án meghallgattuk György Dénes menekült erdélyi tanár szavalatokkal és szemelvényekkel átszőtt megrendítő előadását az erdélyi magyar irodalomról és az erdélyi magyarság küzdelmes mártíréletéről. j) Június 4-én tartottuk meg az évzáró torna ünnepélyt a MOVE szigeti sportpályáján rengeteg közönség előtt A tornaünnepély műsorát és lefolyását a Testi nevelés című fejezetben hozzuk. k) Június 25 én Te Deum és évzáró ünnepély a következő műsorral: 1. Hunyadi induló. Előadta az ifj. zenekar. 2. Hiszekegy. Énekelte az ifj. énekkar. 3. a) Fohászkodás. Szavalta Barta Gyula IV. o. t. b) Der Fischer. Németül szavalta Bognár László V. o. t c) Vergilius Aeneis-ének egy részletét latinul szavalta Keresztes Akos VI. o. t. d) Mallarmé: Apparition. Franciául szavalta Farkas István VII. o. t. 4. Kuruc nóták Előadta az ifj zenekar. 5. Silcher: Búcsú az iskolától. Énekelte az ifj. énekkar. 6. a) Cserkészinduló. Előadta az ifj. zenekar, b) Az érettségizett ifjak búcsúját az iskolától tolmácsolta Kassai Ferenc kitüntetéssel érettségizett volt növendék. Utána ballagás a tarisznyával és vándorbottal. Közben: Ballag már a vén diák... Énekelte az ifj. vegyeskar. 7. Az igazgató záróbeszéde és a jutalmak kiosztása. 8. Himnusz. Hálás köszönetünket tolmácsoljuk e helyütt is az iskolafenntartó város polgármesterének és az Esztergomi Széchenyi Kaszinó elnökségének a városháza, jll. a Kaszinó nagytermének átengedéseért.