Városi reáliskola, Esztergom, 1938
24 zett intézetközi tanügyi kiállításán való részvételünkről jelen ÉvkönyV 21. oldalán számoltunk be. Egyéb ünnepélyeink és intézetünk nyilvános szereplései a következők voltak: a) Szeptember 8-án Veni Sancte, utána évnyitó ünnepély, amelyen az intézeti igazgató szólott a tanuló ifjúsághoz és a szülőkhöz. b) Október 6-án az aradi vértanuk emlékére gyászistentiszteleten vettünk részt, követte ezt az önképzőkör díszgyűlése a következő műsorral : 1. Szózat. Énekelte az ifjúság. 2. Szathmáry István: Üzenet messze sírokra. Szavalta Pintér Lajos VIII o. t. 3. Az aradi tizenhárom. Felolvasta Kassai Ferenc VIII. o. t. 4. Mentes Mihály: Október 6. Szavalta Molnár Sándor VIII. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Mondta Tatár József \III. o. t. 6. Himnusz. Énekelte az ifjúság. c) Halottak napján, november 2-án gyászmise után testületileg felkerestük az elhunyt tanárok sírját; az énekkar gyászdala után Tatár József VIII. o. t. szólott az ifjúság nevében, majd virágot szórtunk szerető emlékezésünk jeléül a sírokra. d) November 5-én, az intézet patrónusának, Szent Imre hercegnek ünnepén a ferencesek templomában hallgatott szentmise közben P. Csontos Márton szentferencrendi áldozár mondott gyönyörű prédikációt ifjainknak. Mise után átvonultunk az intézet emeleti folyosójára, ahol Szent Imre-ünnepély keretében lelepleztük a Magasi Németh Gábor festőművész úr festette és az intézetnek ajándékozott művészi Szent Imre képet. Műsora: 1. Hiszekegy. 2. Szepesy László : Gyermekfohász Szent Imréhez. Szavalta Ország Pál I. o. t. 3. Jeszenszky Kálmán prael. kanonok úr, az intézet érseki biztosa, ünnepi beszéd keretében megáldotta az említett hatalmas Szent Imre-képet. 4. Sík Sándor: Himnusz Szent Imréhez. Szavalta Németh Gábor IV. o. t. 5. Szent Imre himnusz. Énekelte az ifj. vegyeskar. 6. Dr. Brenner Antal városi főjegyző, polgármesterhelyettes, iskola referens tolmácsolta az ajándékozó művésznek az iskolafenntartó város köszönetét. Végül az igazgató köszönte meg az intézet nevében a nekünk oly becses ajándékot és átvette a gyönyörű festményt az intézet gondozásába. e) December 22-én tartotta az iskolacsalád a karácsonyi szeretetünnepélyét. Műsora: 1. Dicsőség... Énekelte az ifjúsági énekkar. 2. Blaskó Mária : Örvendezzünk. Szavalta Rochlitz Tibori, o. t. 3. Puccini: Nocturno. Előadta az ifj. vonószenekar. 4. Blaskó Mária: Karácsonyest. Szavalta Buzáth Ákos II. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Mondta P. Csontos Márton szentferencrendi áldozár. 6. Karácsonyfagyújtás alatt: a) Csendes éj ., . b) A kis Jézus született... (Volly gyűjtéséből). Előadta az ifjúsági énekkar. 7. Prohászka Ottokár: Szent éj. Szavalta Szitás István VI. o. t. 8. Karácsonyi dalok. Előadta az ifj. vonószenekar és vegyeskar. 8. A karácsonyi szeretetadományok kiosztása. 10. Éljen a haza! Induló. Előadta az ifj. vonószenekar. A karácsonyi ünnepély keretében adta át az intézeti igazgató Olajos János tanár úrnak a tanári kar emléktárgyát tanári szolgálata 25-ik évének betöltése alkalmából. P. Csontos Márton szentferencrendi áldozár úrnak, aki kiváló szónoklatával már ismételten volí ifjúságunk lelki buzdítója, szívhezszóló és lelkes karácsonyi beszédeért az intézet mély háláját és köszönetét tolmácsoljuk ezúton is.