Városi reáliskola, Esztergom, 1934
82 speciális hibák és mulasztások, orvoslásuk és elkerülésük módja. — Ügy tapasztaltuk, hogy a kisebb csoportokban való megbeszélés bizalmasabbá és eredményesebbé teszi a szülői értekezletet. A szülői értekezlet után a tanári kar tagjai az érdeklődő szülőkkel külön-külön is megbeszélést folytattak. 10. Érettségi találkozó. Az intézetünkben 10 és 20 évvel ezelőtt érettségizett volt növendékeink tatálkozója június hó 29-én, Péter és Pál napján folyt le. Délelőtt az intézet tanári szobájában gyülekeztek a volt növendékek, majd szentmisét hallgattak a vízivárosi plébániatemplomban, amelyet volt tanáruk és igazgatójuk, Grúsz Ede Raymund, nyug. reálisk. igazgató mondott. Mise után a belvárosi temetőben szerető megemlékezésük jeléül virágot helyeztek volt tanáraik, Háber János és dr. Rayman János sírjára. A tíz éves találkozóra egybegyűltek még külön megkoszorúzták korán elhunyt volt osztálytársuk, néhai Berényi Edit, férjezett Rosta Józsefné sírját. Délben régi tanáraik részvételével közös ebéd volt a Szent István Fürdő-szállóban, amely után még sokáig együtt maradtak a régi osztálytársak. A húsz éves találkozóra összejöttek : Aprily Ernő urad. erdőmérnök (Súr, Veszprém m.), Deutsch Ignác prokurista (Wien), Feledi Béla, oki. gépészmérnök, a hidroxigéngyár üzemvezető főmérnöke (Budapest), Pataki Béla oki. vegyészmérnök (Újpest), Matló László városi pénzt, ellenőr (Esztergom), Holtság András kisbirtokos (Nagymaros), Kemény Imre kereskedő (Esztergom). Kimentették magukat: Jellinek László oki. vegyészmérnök (Páris), Kántor Béla körállatorvos (Kiskomárorn), Knisch Lipót főmérnök (Ungvár). — A tiz éves találkozón megjelentek: Pintér János oki. bányamérnök (Sopron), Soltész István a Goldberger-gyár mérnöke (Budapest), Gálicz Ferenc m. tisztviselő (Budapest), Háber Gabriella oki. iparművész (Esztergom), Dr. Huray László orvos (Budapest), Kührner Imre abs. ép. mérnök (Esztergom), Schwarcz Imre az Egyes. Izzólámpagyár Rt. tisztviselője (Újpest), Kovács Géza adóügyi gyakornok (Esztergom). Kimentette magát Dr. Palkovits Pál miniszt. titkár.