Városi reáliskola, Esztergom, 1934

32 dobban tudja lekötni a figyelmet. Az egyidejűen látott és tapintott tárgy hosszabb ideig tudja lekötni figyelmünket, mint a csak szemünkkel szemlélt. (Sokoldalú szemléltetés.) Abból a szoros viszonyból kifolyólag, amelyben a tapintási érzetekkel kapcsolatos mozgásérzetek az akarattal állanak, megérthető, hogy ezek a figyelem koncentrációjához szükséges akarati tevékenységet megkönnyítik. Ebben a tényben látja Kornis (III. 53. 1.) a pedagógiai „munkaiskola" pszichológiai gyökereit. Az egyformaság fárasztó és figyelem-tompító (vagy legalább is közömbösítő) körülményére még később is fogunk hivatkozni, amikor a tanítás helyének unalomkeltő egyformaságáról lesz szó. — c) „A szellemi munkás elérendő célja : a szándékos (erős, kitartó és független) figyelem energiája", mondja Payot. Mivel azonban a gyermeknek (s a kezdetleges műveltségű embernek) figyelmét jobbára csak az ösztönszerű érdekek vezetik s így egész értelmi tevékenysége szükségképen nélkülözi a világos és határozott célokat és a tervszerűséget, azért a gyermeknek szándékos figyelmi készségre való nevelése a nevelés elsőrendű feladata (Kornis). Mert: „Dolgozni annyi, mint figyelni" (Payot). Összefoglalva az eddig mondottakat: Feltett kérdésünk az volt, hogy mily módon lehetne a tanítás intenzitását fokozni s ezzel tanításunk eredményességét növelni. Tárgyalásunk folyamán arra jutottunk, hogy a hiba forrását a tanulónak a tanítás munkájából való kikapcsolódásában, az akarati motívumoknak a tanuló munkájából való kiesésében véljük megtalálni. Tanító eljárásunk nagyobb eredményességét tehát azzal gondoljuk elérni, ha ezeket a hiányzó akarati motívumokat sikerül újra felkelteni a tanulóban. Mivel pedig az akarat egyik leghatalmasabb indítója az érzelem, úgy véljük, hogy a tanuló érzelmi világát kell mozgalomba hoznunk, érzelemvilágát kell gazdagabban táplálnunk s az érzelmek keltette érték-élmény útján aztán érdeklődését felébresztenünk. Ha ezt az érzelem-hangsúlyozta érdeklődést meg tudjuk teremteni és magasabb fokú érdeklődéssé nemesíteni és állandósítani, nyomában lesz önkényes figyelem, a bevésésre, begyakorlásra, megtartásra és öntevékenységre való készség s ennek révén helyreáll a megszakadt munkaközösség tanuló és tanító között, ami pedig a tanítómunka sikerének a föltétele. Ez a megoldás nincsen ellentétben a nevelő-tanítás posztulátumával, sőt úgy hiszem, annak beteljesítése. Ezen az úton talán elérhetjük aztán azt a magasztos ideált, amelyet Kerschensteiner oly szépen rajzol, meg, hogy t. i. a művelődés nem a tudattartalom bővítése lesz csupán, hanem egy mélységes élményen felépülő belső aktivitás, amely objektív értékvalóságok felé halad és amely az élet értékét és célját a szellemi értékek birodalmának kiterjedésében és megvalósításában látja. így lesz a pedagógiai aktus azonos a megértés, vagyis belső lelki egészek egybeolvadásának