Városi reáliskola, Esztergom, 1933
7 „Az iskola színes életéből két mozzanat csúcsosodik ki. Az egyik a nevelés, a másik az oktatás. Mi az ifjúságot a középiskolában neveljük, egyéniségét alakítjuk, jellemét szilárdítjuk, s oly erkölcsi, lelki tartalommal töltjük meg, hogy abból merítve élete folyamán önmagában boldog, embertársainak és a társadalomnak hasznos tagjává váljék. A tudományszakunkkal való állandó foglalkozás könnyen arra az útra vezethet bennünket, hogy a középiskola nevelő célmegállapításait figyelmen kívül hagyjuk. Tagadhatatlan, hogy az ifjúsággal közlendő tanulmányi anyag, az átadandó ismeretek már önmagukban is nevelnek, mert úgy vannak kiválogatva, de e körülmény önmagában még nem végzi el a nevelő munkát. Nem is végezheti el, mert a tanuló figyelmének felkeltése nélkül nem eszmél arra, hogy egyéniségének egészséges kialakítására mit meríthet a közölt ismeretanyagból. A tanárnak válik tehát feladatává, hogy kisarkítsa, a tanuló szeme elé állítsa s érzelmi meg értelmi okokkal alátámassza a közölt ismeretekben rejlő nevelő értékeket. A nevelő feladata tehát, hogy a neveltjében rejlő passzivitásokat aktivitásokká tegye. Ha ezt a munkáját nem végzi el, nem teljesíti a magyar középiskolák elé tűzött elsődleges célt. Középiskolai nevelésünknek vallásos alapon kell nyugodnia, mert csak a vallás tudja azokat az örök értékű szabályokat, elveket, normákat adni, amelyekre a nevelést, a jellemalakítást fel tudjuk építeni. Az utolsó 25 évnek története azt mutatja, hogy az emberiség, miután sok utat járt végig az eszméknek, tanításoknak, elveknek birodalmában, visszatér Istenhez, az igazság forrásához, magához az igazsághoz. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a kérdéseknek, kínzó problémáknak megoldása csak isteni törvényekkel lehetséges, melyek kivétel nélkül minden emberre, minden teremtményre állanak. Ilyen körülmények között a nevelő munkája tisztán áll, ha feladata az, hogy a hazának boldog polgárait teremtse meg nevelő-oktató munkájával. A magyar tanárság s így ennek az iskolának tanári testülete is ezen az eszményien szép állásponton van. Nem is azért mondottam el ezeket, hogy talán kifogásolni valót láttam, tapasztaltam volna e téren. Célom inkább az volt, hogy ráeszméltessem munkatársaimat arra, hogy mit vár tőlünk a jövő társadalma. Mert a ma társadalma beteg. Beteg tehát gyermeke is. Betegként kezeljük tanítványainkat: szép sző, jó példa, finomság, derű, gyógyítani akarás legyenek vezető szempontjaink nevelő munkánkban. A mai társadalom vergődik. Keresi a kibontakozás útját. Az eszmék káoszában már felcsillámlott, sőt magasan lobog, az igazságnak lángoszlopa, maga az Isten: vezessük Őhozzá tanítványainkat s rajtuk keresztül nem egy esetben a szülőket is."
