Városi reáliskola, Esztergom, 1930

30 tén kibocsáthatjuk tanulóinkat. Az udvar átengedéseért hálás köszö­netet mondunk a városi tanácsnak. A felsorolt épületekben szerényen megférünk. Dísztermünk azon­ban nincs, aminek hiányát sokszoszor nagyon is megérezzük ; rajz­termünk befogadó képessége csekély; az új Középiskolai Tanterv fo­kozatos életbelépésével a rajzi és geometriai órák száma (36) meg­haladja a heti óraszámot (30) s így egy rajzterem nem elegendő ; a tornaórákon az új elemi iskola tornatermét használjuk. Az épület mostohasága, a szertáraknak, fizikai, chemiai előadótermeknek és la­boratóriumoknak szűkös elhelyezése a tanítómunkát mindenesetre ne­hezebbé teszi, amellyel szemben csak a tanárok kiváló ügybuzgalma, leleménye és lelkesedése tud mégis elismerten kiváló eredményt elérni. Az új épület ügye még mindig csak a tervezgetés stádiumában van. Gyönyörű terveit az igazgató útmutatása alapján és a miliő-is­kola gondolatát megvalósítva kiváló budapesti műépítészek már el­készítették. Az iskolafenntartó város azonban egyedül a maga erejé­ből nem képes azt megépíteni, a társadalom áldozatkészsége pedig a gazdasági viszonyok erős megromlása következtében majdnem egé­szen megcsappant. Remélnünk kell, hogy talán sikerül az államhata­lom érdeklődését felkeltve, az épület ügyét hathatós segítségével kie­légítő módon megoldani. 3. A tanév lefolyása. Szabályszerű volt. Szept. 1. és 2-án voltak a pótló-beirások (sokan csak ekkor iratkoztak), szept. 3-án Veni Sancte, osztályrendezés, fe­gyelmi szabályok kihirdetése, 4-én kezdődött a rendes tanítás. A Rend­tartásban megállapított szüneteken kívül hosszabb szünet az idén nem szakította meg a szorgalmi időt. Utolsó tanítási nap június 9 ; a befe­jező összefoglalásokat júniuslO— 15 közötti napokon tartottuk. Te­deum és évzáró ünnepély.június 18-án. A tanévvégi magánvizsgálatok június hó 24—25-én folytak le dr. Acsay István tanker. kir. főigazgató elnöklete alatt. 4. Tanári testület. Létszám: 1 rendes igazgató, 13 rendes tanár, 1 rendes róm. kath. hittanár, 1 rendes testnevelő tanár. — Változás a testületben nem volt. — A szaki arány kielégítő. Nem szaktanár tanította az I. oszt.-ban a rajz. geometriát, a II. oszt. ban a számtant, a III —IV. oszt.-ban a francia nyelvet és a III. oszt.-ban a történelmet. Minthogy azonban az illető tanárok már előbb is sikerrel tanították ezeket a tárgyakat, még­pedig a felsőbb tanügyi hatóság teljes megelégedésére, gyakorlatuk te­hát megvan, a tanítás eredményessége minden tekintetben biztosított. Betegség miatt helyettesíteni kellet Krizsán István testnevelő ta­nárt két esetben 12—12 napig; óráit a kartársak látták el. Köszönet érte. A helyettesítesék normális mértékűek voltak, bár az influenza­járvány a tanárokat sem kimelte meg. A helyettesített órák száma az egész tanévben 160, egy-egy tanárra átlag 10—10 óra esik. A hitoktatói karban változás nem volt. Itt említjük meg, hogy Ember József kartársunk f. é. március hó­ban kezdte meg tanári működésének 25. szolgálat£évét, Krizsán István kartársunk pedig most fejezte be tanítói — tanári pályája 25. évet. A ta-

Next

/
Thumbnails
Contents