Városi reáliskola, Esztergom, 1924
09 mp). Az idei enyhe tél nem kedvezett a hó és jégsportnak, mindössze három ízben voltunk korcsolyázni. Mivel fedett téli uszodánk nincs, az úszást leginkább a nagyszünidőben gyakorolják ifjaink 16. Cserkészet. Cserkészcsapatunk neve : Sirály 211. Taglétszáma 53 fő. Parancsnoka: Dr. Marczéll Árpád főreálisk. tanár. Az őszi és tavaszi idő folyamán több kisebb kirándulást tettünk. A téli hónapok a táborozásra való előkészülettel teltek el. Mult évi július hó első felében 30 fővel a herceg Metternich Sándor Klementina-féle birtokon Bajna határában tartottuk nyári nagy táborozásunkat. A táborozás ideje alatt a csapat megtekintette a történelmi és művészi kincsekben gazdag bajnai hercegi kastélyt, a község templomában énekével járult hozzá a nagymise ájtatosságának emeléséhez, búcsúzás előtt pedig a hercegnő Őkegyelmessége kastélyában uzsonnára vendégül látta a csapatot parancsnokával és az intézet igazgatójával és néhány tanárával együtt. A hercegnő Őkegyelmességének, a központi jószágkormányzóságnak, valamint a bajnai uradalom intézőségének szives készségükért nemkülönben Háber János tanárnak sok szives közbenjárásáért, az adakozóknak, akik adományaikkal a táborozást lehetővé tették, az intézet köszönetét tolmácsoljuk. — F. é. május havában a csapat részt vett a budai és pesti csapatok közt a budai hegyekben rendezett nagy hadijátékban. Az idei szünidőben júl. első felében nagy táborozásunk Hontmegyében, Drégelypalánk közelében, a hercegprímás úr Őeminenciája birtokán lesz. A táborozási költségekhez adakoztak: Kerschbaummayér Károly gyógyszerész 150.000 K-t, Reusz Ferenc takarékpénztári főtisztviselő 300.000 K-t, esztergomi izr. hitközsér 450.000 K. A csapat felszerelése még hiányos, bár lassankint kiegészítjük azt. Vagyona a tanév végén: 1.850,109 K. 17. Gróf Széchenyi Önképzőkör. (15. év.) Az önképzőkör ezévi munkásságának középpontjába Jókai halhatatlan alakját állította. Egy díszközgyűlésen külön is hódolt Jókai emlékének, a rendes gyűléseken pedig egy egy felolvasás világította meg különböző oldalról Jókai irói munkásságát. Rendes gyűlést lehetőleg kéthetenkint tartottunk. A rendes gyűléseken az iskola tananyagát szervesen kiegészítő felolvasások, szabad előadások és szavalatok szerepeltek. A szabadelőadásnál a szóbeli előadási készség, felolvasásnál pedig az önálló megfigyelés és fogalmazási ügyesség fejlesztése volt a főszempont. Diszgyűlést tartott az önképzőkör október 6.-án és március 15.-én. Mindkettőn az intézet ifjúsága testületileg vett részt. (Műsorát 1. az „Ünnepélyek" fejezetben.) A zenei műveltség fejlesztése végett ezidén egy külön Schubert-gyűlést tartott az önképzőkör, amelyen 10 Schubert-zeneszám és Szűts Iván főreáliskolai tanár „Schubert dalol" c. verse került előadásra, Berényi Edit VIII. o. m. t. pedig „Schubert mint dalköltő" cimmel felolvasott. A zene művelésére vállalkozott az önképzőkör keretében megalakult külön s egyelőre 6 tagú kis vonós zenekar, amelynek buzgó tagjai több gyűlésen arattak lelkes tapsokat. Szavaló-versenyt is rendezett az önképzőkör, hogy nemes erőfeszítésre sarkalja tagjait. A komoly nemben Kósa Lajos VII. o. t., a vig nemben Marosi László VII. o. t. tűntek ki. Az évközi munkásságban több ügyes szabadelőadást tartott Kósa Lajos, Tóth István, VII. o. t., Szerencsés József VI. o. t. A szorgalmas munkásságot az önképzőkör jutalomkönyvvel és dicsérettel honorálta. Tartottunk összesen 3 diszgyűlést, 10 rendes gyűlést, egy zenegyűlést, egy szavalóversenyt. Elhangzott 29 szavalat. 12 felolvasás, 10 zeneszám, 5 énekszám, 4 beszéd, 5 szabadelőadás, 3 felolvasás. Pályázataink: a) „A madarak gazdasági jelentősége." Pályadíj az esz-