Városi reáliskola, Esztergom, 1916

28 öröm és gyászünnepeit a közönséggel együtt ülte meg. Valahányszor nem­zet mozzanat összegyűjté e város lakóit, a főreáliskola is mindannyiszor testületileg jelent meg s az emlékezés jelentőségét méltató tanítással a gyer­mekek lelkében tudatossá tenni törekedtünk a magyar földnek és népének szeretetét. 1. Október 4-én megültük Ő Felsége !. Ferenc József királyunk leg­magasabb névünnepét. 2. November 2-án, Halottak napján az ifjúság részt vett a főszékesegy­házban az elesett katonák lelki üdveért tartott ünnepélyes gyászmisén. 3. November 25-én testületileg vettünk részt a főszékesegyházban Isten­ben boldogult nagy királyunk, Ő Felsége I. Ferenc József lelkiüdveért mondott ünnepélyes gyászmisén, melyet a bibornok-hercegprimás úr pontifikált. 4. November 30-án Ő Felsége 1. Ferenc József temetése napján ugyan­csak gyászmisét hallgattunk s utána a főgimnázium dísztermében a főgimnázium ifjúságával együttes gyászünnepélyt rendeztünk a következő műsorral : a) Mendelssohn : A viszontlátás. Előadta a főgimn. ifj. énekkar. b) Kurbély Vince, főgimn. tanár: In memóriám. Szavalta: Winkler Gyula főgimn. VII. o. t. c) Dornbay Nárcisz főgimn. tanár gyászbeszéde. d) Báthory László: Elköltözött a nagy király. Szavalta : Jellinek Pál főreálisk. VI. o. t. e) Klosz Károly: Gyászének. Előadta a főreálisk. ifj. vegyeskar. 5. December 30-án, Ő Felsége IV. Károly királlyá koronáztatásának napján — a karácsonyi szünet miatt — az igazgató és a tanári kar hely­beli tagjai képviselték az intézetet a főszékesegyházban mondott ünnepélyes nagymisén. 6. Január 13-án tartotta meg intézetünk a koronázási ünnepélyt. Meg­előzőleg a belvárosi kegyúri plébánia templomban ünnepélyes szentmisét hallgattunk, utána a főgimnázium tornatermében tartottuk meg az ünnepélyt a következő műsorral : a) Himnusz. Előadta az ifj. vegyeskar. b) Dalmady: Az igazi király. Szavalta: Mihálovits Ferenc II. o. tan. c) Ünnepi beszédet mondotl Krompaszky Sándor főreálisk. tanár. d) Peterdi : A magyar király. Szavalta: Váraái József V. o. tan. e) Szózat. Előadta az ifj. énekkar. 7. Március 15-én, a magyar sajtószabadság emléknapján a kegyúri templomban tartott ünnnepélyes istentiszteleten vettünk részt; utána az ifjú­ság és a tanári kar meghallgatta az Önképzőkör díszgyűlésétt. (Műsorát I. az Önképzőkör beszámolójában.) 8. Április 11-én megünnepeltük a törvényes nemzeti ünnep napját, amennyiben részt vettünk a hivatalos istentiszteleten, utána pedig az Ón-

Next

/
Thumbnails
Contents