Városi reáliskola, Esztergom, 1916
19 érkezett. A menekültek érdekében megindult társadalmi akcióba bevontunk a még vakációzó felsó'bb osztályú ifjainkat is, akik Nagy Antal tanár vezetése mellett a menekültek elhelyezésében, ellátásában, lakáskeresésben, összeírásában stb. segédkeztek a bizottságnak s dicséretre méltó segítő' munkát végeztek a menekültek körül. Különös buzgóságot fejtettek ki: Jellinek Pál (1 hó), Németh Ferenc (IV2 hó) VI. oszt. tanulók, Kemény Béla (1 hó), Tóbiás István (1 hó), Tauber Tibor (1 hó) VII. oszt. tanulók. A város közélelmezésének ellátása nálunk is szükségessé tette a jegy rendszert. A polgármester úr felhívására a helybeli középiskolák, így intézetünk tanulói is vállalkoztak a különféle jegyek (cukor-, szappan-, petroleumjegyek) kikézbesítésére. A II. osztályból 8, a III. osztályból 28, a IV. osztályból 26 és az V. osztályból 18 tanuló hordta ki nagy buzgósággal 2—3 hetenként a reá eső 25 - 25 jegyfüzetet s ezzel a város közélelmezésének igen nagy szolgálatot teljesítettek és teljesítenek ma is. A Szent Anna-zárdában elhelyezett napközi otthon vezetősége karácsony előtt a hírlapok utján a nagyközönséghez fordult, hogy a napközi otthonban gondozott katona-gyermekek karácsonyestéje részére karácsonyi ajándékul ruhaféléket, játékszereket adományozzon. Obermüller Ferenc tanár buzdítására tanulóink összehordták részint régi játékszereiket, melyeket aztán vezetése mellett átfestettek, kijavítottak s szorgalmas munkával újjá varázsolták, részint anyagot (deszkát, papirost, szöget, ragasztót stb.) hordtak össze s abból utmutatása mellett egyes játékszereket készítettek. Táky Gyula karnagy úr szívességéből egy üres szobához jutottunk, amely műhelyül szolgált s karácsony előtti hetekben, leginkább a tanítás után este 6 órától kezdve szorgalmasan dolgoztak. Az eredmény 67 darab ragyogó játékszer, melyet beszolgáltattunk a Szent Anna zárdában levő napközi otthonba. A következő tanulók dolgoztak különös buzgósággal : Friedrich Ernő, Mayer Rezső, Neumann Sándor, Peczelszberger Lajos, Werner Rudolf IV. oszt. tanulók, Frommer Sándor, Hirsch Gyula, Kósik Ferenc, Stark József, Steiner Dezső és Marcell, Toldy László V. oszt. tanulók, Bencze Győző, Éliás István, Németh Ferenc és Táky Gyula VI. oszt. tanulók.