Városi reáliskola, Esztergom, 1915
59 Április hónapja a tervezés, az előkészítés ideje volt. Az előkészítő munka — mivel tudomásunk szerint hazánkban ez volt az első iskolai háborús gyermektanulmányi kiállítás s igy minta vagy útmutatás nem állott rendelkezésünkre — a nagy hivatali elfoglaltság mellett csak lassan haladt előre, amikor 1915. május elején a miniszter a tanévnek pünkösd előtt való hirtelen bezárását rendelte el. Alig rövid két hét állott tehát rendelkezésünkre hogy a gyorsított tanévbezárás, vizsgálatok stb. ezernyi dolga mellett az anyagot összegyűjtsük és rendezzük. A vizsgák előtti és közötti napok az ifjúságot is nagyon lekötötték és igy távolról sem gyűlt össze annyi és olyan kiállítási anyag, amennyire különben minden bizonnyal számíthattunk. Ez a körülmény persze az anyag minőségét is befolyásolta. A tanév utolsó napjait kellett felhasználnunk arra, hogy az említett háborús gyermektanulmányi kérdésekre megfeleltessük növendékeinket. A VI! -VIII. oszt tanulók május 9-én, a VI. oszt. május 10-én, az ! V. oszt. május 11-én, mindenkor ad. e. 9 — 1 óra közti időben feleltek a kérdésekre. Összesen 159 tanulónk (90'8°/o) felelt 1113 cédulán s e feleleteket tavalyi fi 914-15.) Értesítőnkben (50 - 72. old.) ismertettük összefoglalóan. (Az eredeti feleleteket beküldtük a Gyermektanulmányi Társaságnak, hogy az országos adatgyűjtéshez csatolja.) A kiállítás helyiségeúl — más hiányában — ideiglenes hajlékunknak. a városi elemi leányiskolának két emeleti tantermét kellett felhasználnunk. Mivel azonban a leányiskola itt délutánonkint még előadást tartott, a kiállítás berendezésére csak egy nap állott rendelkezésükre, a kiállítás maga is csak két napig, a két pünkösdi ünnepen (1915. május 23. -24.) lehetett nyitva s másnap, kedden, már le kellett azt szerelnünk. A szükséges megrostálás után megmaradt kiállítási anyag mindössze 455 darabból és 30 füzetből állott. Csak olyan tárgyat állítottunk ki, amit a tanulók, vagy maguk készítettek, vagy maguk gyűjtöttek, ami tehát az ő tulajdonuk. A részvételre senkit sem kényszerítettünk. A katedra mögötti falbemélyedésben a háborúban elesett tanárok gyászjelentéseinek keretében feltüntettük a hadbavonult, megsebesült, elesett, hadifogoly és kitüntetett tanárok statisztikai adatait (a Középisk. Tanáregyleti