Városi reáliskola, Esztergom, 1915
14 Összesen az 1-VII1. oszt.-ban heti 16 óra. A szépírás tanítása az egész tanév folyamán szünetelt, ellenben a II. félévben — tornatanárunk szabadságolása folytán—a testgyakorlást, valamint tavasszal a játékdélutánokat a rendes óraszámmal megtartottuk. Azonkívül a VI - VIII. oszt. tanulói heti 4 órában részt vettek a katonai gyakorlatokban. Végül e tanév első felében a VII—VIII. oszt.-ban, második felében pedig a VI—VIII. oszt.-ban a német nyelvet a tantervszerű heti 2—2 óra helyett heti 3 3 órában tanítottuk c) Mindezek dacára az előirt tananyagban nagyobb rövidítések nem történtek, csak annyiban, hogy a nyelveknél valamivel kevesebb volt az olvasmányok száma. Az e'vvégi ismétlés azonban általában csak a főbb pontokat ölelte fel. d) Az 1914—15. tanévben a tanítást szeptember 18-án kezdtük és május 12-én végeztük ; a szorgalmi idő tehát körülbelül 7 héttel rövidült meg. Az idei tanévben a tanítást szept. 7-én kezdtük és május 20-án végeztük, vagyis majdnem négy héttel rövidült meg a szorgalmi idő. Ezen időpontokon belül a tanítás mindkét tanévfolyamán — a rendes szünetek kivételével — nem szünetet. II. Hz intézeti tanárság. l.A mozgósítás első napjaiban a következő tanárokat szólították fegyverbe : Berencz Györgyöt, mint tartalékos hadapródőrmestert a 70. sz. cs. és kir. gyalogezredben, Péterváradra; Ember Józsefet, a 101. sz. cs. és kir. gyalogezred tartalékos hadnagyát Nagyváradra ; liáber Jánost, a 14. sz. honvéd-gyalogezred népfölkelő hadnagyát Lévára; Hasenauer Andort, tartalékos vártüzérhadnagyot Teodoba (Bocche di Cattaro) ; Dr. Rayman Jánost, mint tartalékos honvédhadnagyot a 14. sz. honvéd-gyalogezredhez Nyitrára; Dr. Róth Jánost, a 6. sz. cs. és kir. gyalogezred tartalékos hadnagyát a bécsi cs. és kii. gyalogsági hadapródiskolához;