Városi reáliskola, Esztergom, 1914

46 tanúskodtak s a látogató közönség élénk tetszését és elismerését nyerték meg. Helyszűke miatt ez a terem szolgált egyszersmind hang­versenyteremül is, ahol a kiállítás tartama alatt a közönség szó­rakoztatására az intézeti ének- és zenekar közreműködésével négy „háborús hangversenyét rendeztünk. E hangversenyek műsora a következő' volt: Az első hangverseny keretében a kiállítás megnyitását összekapcsoltuk a tanév bezárásával és az iskolai jutalmak kiosz­tásával. Az ünnepély pünkösd vasárnapján d. e. 11 órakor kez­dődött. Műsora: 1.) Petőfi—Lányi: Csatadal. Előadta az ének- és zenekar. 2.) Büky György: A honvéd. Szavalta Török Imre V. o. t. 3.) Beszéd. Mondta Grúsz Ede, a főreáliskola igazgatója. 4.) Az iskolai jutalmak kiosztása. 5.) Kuruc­dalok. Előadta az ifj. énekkar. 6.) Ernőd Tamás: A fekvő regiment. Jelenet. Előadták: Pataki Gyula VIII. o. t., Vajda Klára VI. o. m. t., Rochlitz Klára II. o. m. t. és Neumann Sándor II. o. t. 7.) Himnusz. Előadta az ifj. énekkar. Második hangverseny vasárnap d. u. 5 órakor: 1.) Reissiger: Az erdei malom. Nyitány. Négy hegedűn előadta az ifj. vonósnégyes. 2.) Németh Gyula: A honvéd rózsái. Szavalta Vajda Klára VI. o. m. t. 3.) a) Csokonai—Lavotta; A reményhez, b) Silcher: A kürt szava. Előadta az ifjúsági énekkar. 4.) Balla Ignác : A „Zenta." Szava ta Jellinek Pál IV. o. t. 5.) Petőfi—Lányi: Csatadal. Előadta a főreáliskola ének- és zenekara. Harmadik hangverseny pünkösd hétfőjén d. e. 11 órakor: 1.) Petőfi Lányi: Csatadal. Előadta az ifjúsági ének- és zenekar. 2.) Vécsey Leo: Előre! Szavalta Török Imre V. o. t. 3.) Förster: Keringő. Előadta az ifjúsági zenekar. 4.) Szabolcska Mihály: Legenda a csatatérről. Szavalta INémeth Ferenc IV. o. t. 5.) Ernőd Tamás: A fekvő regiment. Jele­net. Előadták Pataki Gyula VIII. o. végz. tan., Vajda Klára VI. o. m. t., Rochlitz Klára II. o. m. t., Neumann Sándor II. o. (. 6.) Himnusz. Elő­adta az ifjúsági énekkar. Negyedik hangverseny hétfőn d. u. 5 órakor: 1.) Eilenberg: A molnár és a kovács. Intermezzo. Előadta az ifjú­sági zenekar. 2.) Farkas Imre: Haláltánc. Előadta Pataki Gyula VIII. o. végz. tan. 3.) a) Silcher : A kiirt szava, b) Korán reggel . . . Katonadal. Előadta az ifjúsági énekkar. 4.) a) Nagy Endre: Fedezékben, b) Gróf Zichy Géza: Német sógor. Szavalta Neumann Sándor II. o. t. 5.) Szász Károly: Két hónvéd. Szavalta: Jellinek Pál IV. o. t. 6.) Petőfi—Lányi: Csatadal. Előadta az ifjúsági ének- és zenekar.

Next

/
Thumbnails
Contents