Városi reáliskola, Esztergom, 1911

19 telenül osztályozott tanulók érdemjegyét a vizsgálati felelet alap­ján állapította meg végérvényesen a tanári kar. — Akik ezen alkalommal bizonyságát adták annak, hogy az eló'menetel fogyat­kozásait a jövőben pótolni képesek lesznek, azok haladékot kaptak, de egyúttal nyilvántartásba vétettek az illető tantárgyak­ban elérendő eredmény számonvétele végett. 12. Testi neVelés, tornaügy. Az ifjúság testi nevelése az intézeti elöljáróság intenzív gondozása alatt állott. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által jóváhagyott délelőtti egyhuzamban való tanítás órái között 10—10 percznyi szünet volt, amely alatt a tanulók elhagyták a tantermet s részint ma­gukkal hozott, részint az iskolaszolgánál vett táplálék elfogyasz­tása mellett sétálgatva, társalogva üdültek. A tanterem levegője ez alatt az ablakok feltárásával télen-nyáron egyaránt kicserél­tetett. Miután intézetünk bérházban van elhelyezve s nem rendel­kezünk saját tornateremmel, a tornaórákat az egész tanéven át a pannonhalmi Főapát úr Ő Méltóságának 3 évre szóló engedélye alapján a benczés főgimnázium tornatermében tartottuk. A kötelező játékdélutánok a város külterületén fekvő játszó­téren tartattak. Ezen játszóteret azonban az iskolaorvos egészségi szempontból kifogásolta s erről úgy a tankerületi kir. főigazga­tósághoz, mint a fenntartó városhoz felterjesztést tett, mire a tankerületi kir. főigazgató úr Ő Méltósága 1912. év május 27-én kelt 1107. számú rendeletével a kifogásolt játszótér használatát azonnal betiltotta s elrendelte, hogy mindaddig, míg megfelelő játszótér nem áll az iskola rendelkezésére, az intézeti ifjúság játék helyett tornakirándulásokat tegyen a városnak határában elterülő szebb vidékeire. A fenntartó város az iskolaorvos és főreáliskolai igazgatóság ' felterjesztésére megfelelő játszótér megszerzése iránt határozatot még nem hozott. A játék iránti szeretet az alsóbb osztályokban dicséretre méltó. A korai tavasz hamar kicsalogatta a tanulókat a játszó­térre. Különös szeretettel játszották a footballt és a most meg­honosított füles-labdajátékot. Footballmérkőzést több ízben tartott az egyik osztály a másikkal.

Next

/
Thumbnails
Contents