Városi reáliskola, Esztergom, 1911
16 1 tüdőhurut 68 órai mulasztással. Az összes betegségi esetek száma 442 s a betegség miatt mulasztott órák összege 4059. Az iskolai ifjúságra kötelezően előirt szemvizsgálatot dr. Áldori Mór tanácsorvos ezen év folyamán kétszer végezte, szeptember 27-én és május 3-án. Trachomás, vagy trachomagyanus eset nem fordult elő ; egyes gyulladásos esetek és látási hibák orvosi kezelésre utaltattak. 9. Gyászeset. Folyó évi márczius 22-én jobblétre szenderült Kaán János, intézetünk nyugalmazott igazgató-tanára, a Ferencz József-rend lovagja, a Kereskedelmi és Iparbank igazgatója s. a. t. életének 83. évében, 43 évi buzgó tanári szolgálat után, nyugalomba vonulásának 12. évében. Az intézet érdemekben gazdag igazgató-tanárának temetésén az ifjúság a tanári kar vezetésével gyászlobogó alatt vett részt s köztiszteletben álló szeretett kartársának ravatalára koszorút helyezett a tanári kar. A boldogult emlékének van szentelve értesítőnk bevezető része. 10. intézet i}yilVái)Os szereplése. Intézetünk a magyar nemzet öröm- és gyászünnepeit a közönséggel együtt ülte meg. Valahányszor nemzeti mozzanat templomba gyüjté e város lakóit, a reáliskola is mindannyiszor testületileg jelent meg a szent misén s az emlékezés jelentősőgét méltató tanítással a gyermek lelkében tudatossá tenni törekedtünk a magyar földnek és népének szeretetét. Fényes ünnepélyeket a közönség többszöri belevonásával nem tarthattunk, mert az intézetnek saját díszterme nincs, de tanterme sincs akkora, hogy abban 300—400 főnyi gyülekezet elférhetne. A legszegényebb külső kerettel kellett beérnünk; csak annyit tehettünk, hogy az ünnep jelentőségét az osztályfők különkülön méltatták osztályuk ifjúsága előtt. Ünnepélyesen kezdtük az iskolai évet. Évközben megültük október 4-én Ö felsége a király legmagasabb névünnepét. Október 6-ikán az aradi vértanuk napját. Március 15-én a magyar sajtószabadság emléknapján az ifjúsági „Széchenyi önképzőkör" diszgyűlést tartott, mely a tanári kar, az összes ifjúság és az érdeklődő közönség jelenlétében a következő tárgysorozattal folyt le: