Városi reáliskola, Esztergom, 1907
75 tantárgyaiból — nem számítva ide a szépírást és tornázást — legalább is elégséges osztályzatot kapott. Nyilvános középiskolából a megfelelő ugyanazon hemü intézetbe átlépni kivánók előbbi intézetök iskolai okmányaival (bizonyítvány és évi értesítő) tartoznak igazolni, hogy a megelőző osztályt a rendes tantárgyakból legalább is elégséges sikerrel végezték. Más középiskolából jövő növendékek csak akkor vehetők fel a következő osztályokba, ha az általok elhagyott tanintézet okmányaival (bizonyítvány és évi értesítő) igazolják, hogy a közvetlen előbbi osztályban kielégítő sikerrel tanulták legalább s azokat a tárgyakat, a melyek rendes tantárgyak abban az intézetben, a melybe felvétetni óhajtanak. Azok a tanulók, kik nyilvános gimnáziumból vagy polgári iskolából reáliskolába akarnak átlépni, kötelesek felvételi vizsgálatot tenni. E vizsgálat az elhagyott és újonnan választott iskola tantervei közt mutatkozó lényeges különbözetre terjed ki. 8. §. A felvételi vizsgálatokat az igazgatónak vagy helyettesének elnöklete mellett azon tanintézet és osztály tanári testülete tartja, melybe a tanuló belépni kiván. E vizsgáló bizottság határoz a felvétel lelett. 9. A felvételi vizsgálatok díja 20 kor. Minden vizsgálati díjat a vizsgálat megkezdése előtt kell megfizetni. 10. §. Egyik tanintézetből a másikba az átlépés rendesen csak az iskolai év kezdetén történhetik. Évközben más intézetből jövő tanuló a tanári testület határozata alapján csak a változtatás okainak igazolása mellett vehető fel. 12. §. Minden tanuló a felvételre személyesen és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja, illetőleg azok valamely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. Azok a szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámfiok felvételekor alkalmas helyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet és nevelés tekintetében kötelességüket és jogukat átruházzák, hogy a gondviselésére bizott tanuló felől az igazgatóság vagy osztályfőnök értesítését elfogadhassa. A szülők és gyámok e részben minden változást személyesen vagy írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos okoknál fogva a gondviselést elégtelennek,