Városi reáliskola, Esztergom, 1906

9 1904. juliusig, amikor hosszas betegeskedése folytán lankadni érezvén erejét, lemondott ezen állásáról. Az 1905/6. telet betegeskedve töltötte, de a tavasz mintha visszahozta volna régi életerejét. A nyarat jó egészségben töltötte, ismét vidám és jókedvű lett s így annál inkább megdöbbentő volt augusztus végén a szomorú hír, hogy szélhűdés érte a köztiszteletben álló házfőnököt. A szélhűdéssel mintha összes régi bajai, tüdő-, májbaja felujultak volna, melyek nagyon hamar megölték a meggyöngült szervezetet, mert már szeptember 2-ikán reggel kiszenvedett s visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetésén, jeléül azon tiszteletnek, melynek a boldogult a városban örvendett, a város színe-java jelen volt. Intézetünk tanári kara a boldogult iránt táplált tiszteletének tanubizonyságaképen szintén részt vett temetésén, koszorút tett ravatalára, a temetés után pedig testületileg megjelent a temetést végzett szt. Ferenc-rendi tartományi főnöknél s előtte az intézet igazgatója, utalván a boldogult érdemeire intézetünk ifjúságának nevelése körül, az intézet s a tanári testület igaz részvétét kifejezésre juttatta. A boldogultban a szt. Ferenc-rend egyik érdemes tagját vesztette el, ki mint szónok, lelki atya, elemi iskolai hitoktató, reáliskolai vallástanár, mint házfőnök és városi képviselő egyaránt buzgósággal teljesítette kötelességét s minden állásában tiszteletet és becsülést szerzett úgy magának, mint személyével rendjének is. Mint vallástanár úgy külsejével, mint egész életével mintája volt azon tisztaságnak, melyre oly nagy szeretettel és türelemmel oktatta, vezette az ifjúságot, mely viszont ragaszkodással, szeretettel csüngött kedves tanárán. Mint kartárs pedig egyenes jellemével, mely alakoskodást, hamisságot nem ismert, jó szivéből fakadó szeretetreméltó-