Városi reáliskola, Esztergom, 1893

6 menekülő leánykát; háttérben a leány anyja, ki oka a szerencsétlenségnek: bizonyára hatásos drámai „grupp", mint Cakó nevezi. Megszületett tehát a költő képzelmében gróf Táray Béla, gróf Alpáriné és leányának, Antóniának alakja. Csakhogy a költő ismét önmagára mondja ki az Ítéletet: Kell, hogy az ilyen csoportok személyei csonttal és hússal biró élőlények legyenek és nem légből kapottak, mint az örökké siránkozó grófné, és az érthetetlenül szenvedő Táray Béla. Fogjuk látni e dráma tárgyalásánál, hogy Táray igaz ok nélkül őrül meg, s azért e költői kép épen nem „nyugszik drámai, psychologiai vonalakon." Különben Cakó Zsigmond levele művelt és eléggé tisztult esztetikai elvek után induló iró benyomását teszi ránk. Stylje itt-ott zavaros, megismerjük drámáinak nyelvét, ahol költői szépségek harmoniátlan stylgyöngeségekkel váltakoznak. íme, ezzel a drámai elvekkel indult Cakó diadalmas útjára első nyilvános elismerést aratott darabjával, a „Kalmár és Tengerész-"szel. 1844-ben egy pesti divat-lap felszólal egy színdarab érdekében, mi hónapok óta fekszik átnézetlenül a nemzeti szinház dramaturgjánál. Valami műértő hölgy is figyelmezteti a munkára Szentpéteryt, és ennek következtében rövid idő alatt átolvassák és a kiszivárgott hirek szerint nagy talentumot látnak a „Kalmár és Tengerész" álnév mögé rejtőzött Írójában. Úgy látszik, sok is volt az előlegezett dicséretből, mert Vahot azt tanácsolja divatlapjában a szerzőnek, kérné meg barátait, ne költsék túlzó hírekkel darabjának jó hírét, mert ezzel a mű sikerének árthat. Cakó ezt nem hagyhatta szótlanul. Újságban felel Vahot Imrének, hogy művével nemcsak zajt ütni nem kívánt, sőt kilétét is csak az előadás után kivánta fölfedni. Ilyen reklámszerü előzmény után a nemzeti szinház szerény kardalosának műve 1844. nov. 18-án színre kerül; a főbb szerepeket Laborfalvi Róza, Lendvay, Egressy, Szentpétery adják. A siker páratlan volt. Közönség és kritika egyhangúlag remekműnek tartja a darabot. Jellemzők az akkori lapok lelkesült nyilatkozatai. Az Életképek szerint a mű „kivitele kitűnő erőt s költői