Városi reáliskola, Esztergom, 1889

A humanizmus a reáliskolákban. Lázasan dolgozó századunk azon bámulatos vívmányai között, a melyekkel a tudomány és művészet, az ipar és kereskedelem terén találkozunk, a legelső helyek egyikét, kell, hogy azon nagy átalakulásnak jeleljük ki, a melyen a tanitás és nevelés magasztos ügye ment keresztül. Anélkül, hogy feltétlenül helyeseinők azon eszméket, melyek a jelzett téren irányadó szerepre emelkedtek; anélkül, hogy teljesen meghódolnánk azon irány előtt, melyet a tanitás és nevelés napjainkban követ: készséggel és örömmel teszszük meg a vallomást, hogy századunk történetének legszebb lapjait képezendik azon törekvések és haladási mozzanatok, a melyek a tanügyre fordított különös és méltó figyelem félreismerhetlen folyományai gyanánt tekintendők. Minden rendű és rangú tanintézet, az elemi iskolák épp úgy, mint a középtanodák életében oly serény munkásságot fejtenek ki a tanférfiak és államok egyaránt, a melynek hatásai ugyan ma is szemlélhetők már a közműveltség általánosodása és emelkedése körül, de főleg jelentkeznek majd a későbbi nemzedék szellemi képzettségének azon magasabb színvonalában, a mely azt az élet feladatainak emelkedettebb szempontú méltánylására és ennek kapcsán arra képesítendi, hogy tisztultabb felfogást és szilárdabb akaratot tanúsítson azok megoldásának nemes munkája körül. A reáliskolák, melyeknek eddigelé nálunk meglehetősen határozatlan jellegök volt, néhány év óta szintén sokat nyertek egység tekintetében s jelentékeny fejlődést mutatnak. Az előbbi 6 osztályból 8 osztályúvá bővülve s mintegy a gimnáziumoknak békejobbot nyújtva, ugyanazon szervezet szerint szolgálnak hivatásuknak és törekednek arra, hogy a tanítást öszhangzóvá tegyék, azaz a növendékek összes szellemi tehetségeit arányos fejlesztésben ré1«