Városi reáliskola, Esztergom, 1887

9 szivet, szóval egy bánattal, kellemetlen emlékekkel, keserű öntudattal telt öregséget! Legszebb fiatalkori napjai, melyek már régen letűntek, mint kisértetek forogtak ma körülötte, és megmutatták neki ama gyönyörű derült reggelt, melyen őt atyja először az élet válaszútjára állította, azon útra. mely jobbra az erény útján egy távoli, csendes országba vezet, mely világosságban bővelkedik és nemes gyümölcsöket terem, — balra pedig a bűnöknek kietlen birodalmába, egy setét üregbe — telve folyton lecsepegő méreggel és iszonyatos kígyókkal — visz. Ah, a kigyók már már mellére ültek, a méregcseppek nyelvét érintették : felismerte, hogy hol van. Magán kivül és kimondhatlan fájdalommal tekintett fel az égre: Oh Atyám, add vissza mégegyszer ifjúságomat, kiáltá kétségbeejtő helyzetében. Vezessetek újra a válaszútra kedves szüleim ! hogy másként választhassak. De szülei és ifjúsága már régen eltűntek. Bolygó tüzeket látott a mocsarak felett lebegni és a temetőben kialudni: és ő ezekben saját esztelen napjaira ismert. — Egy csillagot látott az égből aláhullani és a földön eltűnni. Ez én vagyok, mondá magában. Látott egy halottas házban visszamaradott alakot, mely lassanként az ő vonásait kezdte magára ölteni. Ezen borzadalmas jelenetek közepette egyszer csak fölhangzik az utczáról az újévi zene. Mélyen meghatva állott, önkéntelenül körülnézett, eszébe jutottak elhalt szülei és fiatalkori játszótársai, kik most boldogabbak, jobbak és hasznosabb tagjaivá lettek az emberi társadalomnak, mint ő. Oh! bizony én is száraz szemekkel szunnyadhattam volna át ez esztendőnek utolsó éjszakáját — sóhajtott fel keserű bánatában, ha a ti új évi kívánságaitoknak, kedves szüleim, eleget tettem volna. És ezen visszaemlékezések és tépelődések közepette ugy tetszett neki, mintha az alak a halottas házban rémítő arczvonásaival felegyenesedett volna; sőt végre valóban mint ifjú állott előtte. Nem tudta többé elviselni ez állapotot; eltakarta szemeit, patakként omlottak forró könyei, melyek a fehér hóban nyomtalanúl elenyésztek. Csak halk sóhajtások lebbentek el még ajkairól: Oh jöjj vissza még egyszer kedves ifjúkor, jöjj vissza, suttogta vigasztalhatlanúl. És ime! mi történik? Az ifjúkor ismét visszatért, mert mindezeket ő csak álmodta. Nem volt ő öreg, hanem fiatal. Minden csak álom volt, csupán tévedései valók. De hálát adott Istennek, hogy még mint ifjú