I. István Állami Általános Fiúgimnázium, Esztergom, 1959

FELNŐTTEK OKTATÁSA Levelező tagozat Iskolánknak a felnőttek oktatása terén már nagy hagyománya van. 1952/53-ban nyitottuk ki első ízben kapunkat a tanulni vágyó felnőttek előtt. Ekkor még csak honvédtisztek vettek részt a levelező oktatásban, de 1953/54-ben már polgári tagozat is nyílt. Az érdeklődés évről-évre növekedett, így a kezdő 33-as létszám az idén már 150-re emelkedett. Érettségi vizsgát első ízben 1955 június havában tartottunk. 1956- ban nem volt érettségiző osztályunk, 1958-ban és 1959-ben pedig az érettségizők kis száma miatt (3-3 fő) Tatabányán, az Árpád gimnáziumban vizsgáztak a tanulóink. Annak ellenére, hogy levelező oktatásunk évről-évre számbeli és színvonalbeli emelkedést mutat, mégsem lehetünk elégedettek, mert - különösen az első osztály­ban - még mindig igen sok a könnyelmű jelentkező, akik nem számolnak a tanulás­sal járó nehézségekkel, csak a beszámolók ill. vizsgák idején döbbennek rá, hogy eredményt csak komoly tanulással érhetnek el, s minthogy ehhez kevés idejük, eset­leg kedvük van, lemorzsolódnak. örvendetes jelenség, hogy egyre több azoknak a nőknek a száma, akik a ház­tartási munka és gyermeknevelés mellett is felismerik a tanulás fontosságát, s hogy egyre ritkábban találkozunk olyan tanulókkal, akiket nem a műveltségük elmélyítése iránti törekvés, hanem csupán a magasabb fizetési besorolást jelentő bizonyítvány minden áron való megszerzése hoz az iskolapadba. A levelező oktatás állandó fejlődését mutatja az alábbi kimutatás is: Tanév A vizsgázó tanulók száma I. oszt. II. oszt. III. oszt. IV. oszt. összesen Érettségizett 1952-53 33 33 1953—54 23 12 35 *954—55 9 10 8 7 34 7 1955-56 27 11 10 48 1956-57 14 1 2 14 31 12 1957-58 16 14 4 3 37 3 (Tatabányán) 1958-59 19 15 14 4 52 3 1959—60 25 17 20 17 79 17 1960-61 41 26 22 18 107 20 1961—62 2! 34 30 21 106 21 1962-63 57 22 42 29 150 26 Osztályvizsgát tett levelező tanulók az 1962/63. tanévben: l. a) osztály. Ábrahám Istvánná (5,0). Babocsai Istvánné (3,6), Bartha Sándorné (3,3), Beregi Endre (4,6), Berkeszi Lászlóné (3,8), Csapó Károlyné (4,6), Danázs Jó­zsef (2,1), Engler Ferenc (2,8), Fridrich János (2,0), Gazdag János, Gondár Olga (3,5), Györik Ildikó (3,3), Hagelmayer Józsefné (2,5), Iglói Lajosné (2,5), Jankovics Sándor (2,1) Juhász Ferenc (3,6), Kubisch Júlia (2,5), Madari Teréz (2,5), Mohos László (3,5), Nagy Sándor, Nagypál István (2,1), Pálóczy Bertalan (3,1), Rónaszéki Józsefné (2,8), Róth Józsefné (4,3), Selmeczi Margit (4,0), Szölgyén Zoltánná (3,0),Szőllősi Ida (3,1), Tapasztó István (2,3), Urbán Gyula (3,6). I. b) osztály. Ambrus Gábor (2,3), Antalics Ilona, Antalóczy István (3,1), Bádi Anna (2,0), Burgi Mihályné (4,0), Bűi Bálint (2,1,) Cziráki Judit (2,6), Deák Erzsébet, Eichardt Teréz (3,5), Forgó József (3,6), Haász Lőrinc (3,3), Hegyi Anna (4,0), Kentzler Tamás (2,1), Kosa Lászlóné (3,0), Kovács Lajos, Kovács Matild (3,0), Me­45

Next

/
Thumbnails
Contents