I. István Állami Általános Fiúgimnázium, Esztergom, 1959
lémáját így tudtuk megoldani. Mindegyik osztály készített 20 dekás kalapácsot, majd váltakozva laposvágót, pontozót, szeneskannát, szemétlapátot, gyors-csőfogót és 10 dekás kalapácsot. A munka eredménye kielégítő, a növendékek szorgalmasan és szívesen dolgoztak, pontos munkára törekedtek. A gyakorlati munkának megfelelő elméleti ismereteket is szereztek és megfelelő rajzokat is készítettek. Gyakorlati és elméleti téren is kitűntek Kummer János és Pozsonyi Gábor I/b. osztályos tanulók. A II. és III. reál osztályosok üzemi gyakorlatot folytattak. A II. reál pénteki napon, a harmadik reál hétfői napon, elosztva fél-fél osztály a helybeli Szerszámgépgyárban és a Műszeripari Művekben. Szakmai megoszlásuk a következő: legnagyobb részük lakatos, illetőleg szerszámlakatos, - kisebb részük esztergályos, villanyszerelő és asztalos. Az elmúlt évben szerzett tapasztalatok nagyban megkönnyítették az idei év szervezési munkáit. A III. évesek a már megismert mestereknél folytatták tovább munkájukat. A II. évesek pedig a már kitaposott nyomokon kapcsolódhattak be az üzemi munkába. Az üzemiek már megszokták a tavalyi év után a fiúkat, és így azok zavartalanul bekapcsolódhattak az üzemi életbe. A tavaly kialakított barátságos jó viszony az idén is megmaradt, sőt elmélyült, tovább fejlődött. A gyakorlati munka mellett az elméleti oktatás is tovább folyt. A Szerszám- gépgyárban a fémipari szakelőadásokat Heidrich Ervin és Kovács László mérnökök, a Műszeripari Művekben a fémipari szakelőadásokat Meszes Ferenc műhelyoktató, a villamcsipari szakelőadásokat pedig Némedi László elektrotechnikus végezték. Az üzemi munka mellett egyéni vizsgamunkák készítésére is jutott idő. Ezeknek anyagát az üzem bocsátotta rendelkezésre. A legkülönfélébb munkák készültek. Ilyenek voltak pl.: fémderékszög, kalapács, üvegező kalapács, lyukasztó, tapintókörző, gépcsavarhúzó, párhuzamszorító, menetvágó hajtókar, csőszorító, illesztő-fogó stb. Az esztergályos munkák közül- különböző csavarok, csővégződések, csatlakozó, 'ékszíjtárcsa, fogaskerék-idom, autókláv-csapház, alumínium váza stb. Az elektromos munkák során kapcsolótáblák, autokláv fűtőtest, elektromotor tekercselése stb. készültek. A III. reál- osztály két ízben igen hasznos tanulmányi kiránduláson is részt vett, melyeket Kovács Sándor, a Szerszámgépgyár tanulcfelelőse szervezett' és vezetett Pálinkás Tibor kollégiumi tanár kíséretében. Az egyik tanulmányi út a Győri "Vagongyárba vezetett, ahol többek között a remekbe készült legmodernebb típusú vasúti személykocsikat csodálhatták meg a tanulók. A másik a miskolc- diósgyőri vaskohók és hengermű megtekintése volt, ahol egyben a környék természeti szépségeit is megismerték és élvezték tanulóink. Mindkét kirándulás élményekben igen gazdag, tanulságos és szép volt. Az üzemi gyakorlati munkában kitűntek' a III. reál osztályból: Kalster Antal, Meszes Gábor és Újvári Mihály esztergályos tanulók; Csipke László, Jákli Ferenc, Schmidt Ferenc, Szabó Alajos, Tállai Miklós szerszámkészítő lakatos tanulók; Ga- ramvílgyi Miklós, Kreivich Ferenc, Lernyei Péter és Szécsi Károly villanyszerelő tanulók. A II. reál osztályból kitűntek: Bartha Árpád, Fehér György, Gaál Gábor, Jung István, Linsch I-ószló, Lőrincz István, Navratil László, Netzer Tibor, Rácz- kevei Károly, Ringler András és Verbőczi Imre tanulók. 24