I. István Állami Általános Fiúgimnázium, Esztergom, 1959

/ KULTURÁLIS ÉLET, SZÍNHÁZ- ÉS MOZILÁTOGATÁSOK Iskolánk kulturális élete a Kulturális Seregszemlére való felkészülés és az osz­tályok klubdélutánjainak jegyében folyt. A tavaszi seregszemlén iskolánk egy teljes műsorral szerepelt, közepes sikerrel. Szép teljesítményt nyújtott Söröss Gábor IV. humán osztályos tanuló zongorajátékával és Steiner Károly szavalatával. Ez utóbbi a keszthelyi Helikon Versenyeken is szerepelt, bronzérmet kapott. A klubdélutáno­kon sikeresen szerepelt a II. c) osztályos tanulók tánczenekara. A fentieken kívül még az iskolai ünnepségeken szerepeltek tanulóink. Az ifjúsági mozibérlet lehetővé tette, hogy tanulóink osztályonként vagy közö­sen több előadást nézzenek meg kedvezményesen, mint eddig. Az iskola teljes lét­számával tekintettük meg a Szovjet Filmhét keretében bemutatott „Elcserélt randevú" •című filmet. Ezenkívül közösen tekintettük meg a „Pillantás a hídról" című filmet is. Az iskola tanulóinak közös színházlátogatása során tekintettük meg az Antigoné, A két Bolyai és Az ember tragédiája előadásokat Budapesten, illetve Esztergomban. Ezenkívül az egyes osztályok az alábbi - a tanmenetekben is szereplő vagy érdeklődésüknek megfelelő - előadásokat tekintették meg: Oedipus király, Hamlet, A vágy villamosa, A néma levente. Az igazság házhoz jön, Egérfogó, Kati. Az Irodalmi Színpad bérleti előadásait is látogattuk. Színházlátogatásainkat a lehetőség szerint múzeum- vagy kiállítás látogatással kötöttük egybe. Juhos Ilona tanár AZ 1962-63. TANÉV ISKOLAORVOSI MUNKÁJA Az iskolaorvosi munkakört az esztergomi középiskoláknál egy főfoglalkozású iskolaorvos és egy félfoglalkozású asszisztensnő látja el. Iskolaorvosi rendelő a kö­zépiskolákban nincs. Az iskolaorvos hivatali órát naponta 8-9-ig a Petőfi áit. iskola orvosi rendelőjében tart. A tanulók vizsgálatát a gimnázium esetenként üresen talál­ható helyiségében végzi. Az iskola évről-évre zsúfoltabb, a tantermek száma kevés, egyes tantermek mérete nem kielégítő. Az épület kivül-bclül jó állapotban van, tisz­ta, rendes, gondozott. A fűtés, szellőztetés, világítás megfelelő. Korszerű ívóvízel­látás és kézmosási lehetőség, továbbá a felső kabátoknak a tantermekből kihelyezése még nem nyert megoldást. A W. C. bővítése szükségessé vált. Az iskolaorvosi munka az alábbiak szerint folyt: A tanév kezdetén az iskola közegészségügyi ellenőrzése és a tanulók tisztasági vizsgálata megtörtént. Az álta­lános egészségügyi vizsgálatot, mely a súly, magasság, mellkas bőség mérésére és a fogazat ellenőrzésére is kiterjedt, az első osztályoknál az év elején, a többi osztályok­nál az év folyamán végeztük el. A szakorvosi segítséget igénylő eseteket az SZTK Rendelőintézet szakorvosaihoz utaltuk. A torna alóli felmentések a sportorvos igény- bevételével történtek. Felmentést nyert 9 tanuló, gyógytornára járt 1 tanuló. A to­vábbtanulók és az épitőtáborokba jelentkezők orvosi vizsgálata megtörtént. Fertőző megbetegedés nem fordult elő. Számottevő járványos influenza megbetegedés nem volt A negyedik osztályos tanulók tuberkulin szűrése, ill. BCG oltása megtörtént. A tisztasági mozgalomban az iskola folyamatosan és eredményesen vett részt Az első osztályos tanulók 10 órás elsősegélynyújtó tanfolyamot végeztek. Egész­ségügyi felvilágosító munka az iskolaorvos oktatásán túl, szakorvosi előadók, idő­szerű témájú plakátok és az osztályfőnöki órák bevonásával történt meg. Dr. Mezei Fereno iskolaorvos z*

Next

/
Thumbnails
Contents