I. István Állami Általános Fiúgimnázium, Esztergom, 1959

István király megtörve a hatalmas vagyonú rabszolgatartó törzsi vezérek ellenállását, legyőzött minden akadályt, és rávezette népét az új termelési formára, a földművelésre. Ehhez felhasználta a magyarság által itt talált szláv földművelőket is, a feudális nagybirtok megszervezésére pedig szláv és német papokat, különösen bencés szerzeteseket hívott be az* országba. így a kolostorok nemcsak az új társadalmi rend ideológiájának, a keresztény vallásnak hittérítő központjai lettek, hanem lényeges szerepük volt abban is, hogy az elavult gazdasági rendet fejlettebb termelési rend váltotta fel.

Belpolitikai vonatkozásban másik nagy tette az volt, hogy az egyre inkább széthulló és anarchikus törzsszövetségi rendszerből szilárd államot teremtett. Koppány, Ajtony, és az erdélyi Gyula ellen folytatott élet-halál harca az egész magyar nép fennmaradása érdekében történt. A magyar feudális állam intézményeihez a mintát a szomszédos szláv és német feudális • államok szolgáltatták.

Az újonnan létrejött államszervezetre azért volt szükség, hogy a kialakult magántulajdont és osztályrendet megvédelmezze minden belső és külső támadással szemben, és biztosítsa az egyházi és világi birtokosok uralmát a kizsákmányolt dolgozók felett. Az osztályrend és az állam kialakulása a dolgozók számára szabadságuk elvesztésével és hatalmas terhekkel járt. Mégis ez jelentette a további fejlődés kiinduló pontját. István államférfiú nagysága éppen abban rejlik, hogy felismerte, csak így tudja a halálos veszélyből kimenteni a gazdasági és külpolitikai válságba került magyarságot. Az államnak kívülről veszélyeztetett függetlenségét két nagyhatalommal szemben is meg kellett védelmeznie, az újra centralizált német-római birodalommal és az új életre támadt bizánci birodalommal szemben. István nem olyan államot akart létrehozni, amely a keresztény nyugat gyarmataként a magyarság társadalmi és gazdasági fejlődésére való tekintet nélkül rendezkedik be a Kárpát-medencében. Az új rendszert István abban a meggyőződésben hívta életre, hogy „minden nép saját törvényei szerint él”, mert „melyik görög kormányozná a latinokat görög szokás szerint, s mely latin a görögöket latinok módjára?” (Intelmek.) Külpolitikájának nagyszerűségét azzal bizonyította be, hogy meglátta az akkori európai helyzetben a magyar népet fenyegető veszélyeket. Nemcsak belpolitikai okokból szállt harcba a reakciós belső erőkkel, hanem külpolitikai okokból is. Felismerte, hogy a keresztény Európában nem maradhat fenn egy elavult pogány vallást és életszemléletet követő magyarság. Ezért az elavult eszmével szemben az akkor életteljes koreszmét, a kereszténységet fogadta el, mint népe fennmaradásának elengedhetetlen feltételét. Ugyanakkor azonban megvédte az új állam függetlenségét, nemcsak a német és bizánci hódítókkal szemben, hanem magával a római pápával szemben is.

Ebben a vonatkozásban is elismerik a marxista történetírók István király kül- és belpolitikájának, valamint az egyházpolitikájának haladó szellemét. Munkásságáról a következő értékelést olvashatjuk: „István az uralkodó osztály élén erőszakkal szervezte meg mind az államot, mind az egyházat. Ez az erőszak szükséges volt és haladó szerepet töltött be. Nélküle a magyarság elpusztult volna. István felismerte a haladás irányát, és ' azt cselekedte, amit az adott helyzetben népünk fennmaradásának érdeke

9