Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1942
25 templomban a híveknek. Segített több egyesület és a katonák közös gyóntatásában helyben és vidéken, úgyszintén a misézésben és a litániák végzésében. Kádi Győző. Szentbeszédeket mondott, gyóntatásban segített Bogyoszlón és Jóbaházán. Az aggok házában, a Szent Anna plébániatemplomban, a belvárosi plébániatemplomban, a Szent József-otthonban, a kórházban helyettesített, iskolás fiúk es leventék gyóntatásánál segédkezett. Dr. Kelemen Szulpic. Tiszauj falun missiót, Ménfőcsanakon triduumot tartott. Több helyen mondott szentbeszédet és gyóntatott. Dr. Kövér Alajos. Triduumot tartott szülők részére a dorogi bányatemplomban, több szentbeszédet mondott, segített . a lelkipásztori munkában helyben és vidéken. Dr. Monsberger Ulrik. A szociális Testvérek rendes gyóntatója, az Aggok-háza misézője. Az aggok-házában, a leánygimnáziumban, a leventék, katonák, elemi iskolások gyóntatásában állandóan résztvett. Az aggok-házában kéthetenkint mondott szentbeszédet, ezenkívül több helyen mondott szentbeszédeket. Sághegyi Medárd. Gyóntatott, misét, szentbeszédet mondott helyben és vidéken több alkalommal. Serédi György. Szentbeszédeket mondott, gyóntatott és egyéb lelkipásztori munkát végzett helyben és vidéken. Tihanyi Miklós. A leánygimnázium növendékeinek havi gyóntatásánál segített. • tanulók száma és elhelyezkedési viszonyaik. Összesen 401 nyilvános tanuló iratkozott be. A létszám a tavalyi évhez képest kissé emelkedett. Az alsó oszíályok növekedésén kívül az érseki papnevelőintézet 26 tanulót vett fel más intézetből. A magántanulók létszáma erősen megnövekedett. A tavalyi 121-el szemben idén 163 jelentkezett vizsgálatra. Ez azonban teljes egészében a nyergesujfalui szalézi intézet növekedésével magyarázható. Az innen jött tanulókon és a szalézi növendékpapokon kivül 19 magántanulónk volt. (3 tanulónk díjtalan magánvizsgálatot tett szept.-ben.) A bejáró tanulók száma körülbelül ugyanannyi, mint a tavalyi évben. A rendtartásnak megfelelően a tanítás kezdete előtt, azonkívül a pályaudvarra való indulásig kijelölt iskolateremben kellett tartózkodniok, a vonulás zárt rendben történt, megbízott tanulók vezetésével. Ezeknek feladata volt a rend fenntartása az utazás alatt is. A felügyelet megszervezését és irányítását a tanári kar részéről Kádi Győző intézte. Az ő gondoskodásának köszönhető, hogy idén aránylag kevesebb panasz merült fel a bejáró tanulók ellen. A diákszállások felügyeletét az idén Dr. Monsberger Ulrik látta el. 61 növendékünk lakott családoknál. Az intézettel kapcsolatban álló internátusokról lásd az évkönyv statisztikai részében közölt kimutatást. Hivatalos látogatások. Dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás a dec. 8-i ünnepélyünket tisztelte meg. — Kelemen Krizosztom főapát febr. 17-én meglátogatta a Manrézában lelkigyakorlatot tartó növendékeinket és buzdító beszédet intézett hozzájuk. Máj. 1-én intézetünkben több osztály tanítási óráján vett részt. Milakovszky László kat. tanügyi főigazgató febr. 2—6-ig, a komáromi tankerületi kir. főigazgató megbízásából Csapó Jenő ipolysági áll. gimn. igazgató nov.