Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1942

10 hálát adva, még nagyobb jótéteményeket nyerjünk." (Az őszi kántorpéntek szentmiséjének könyörgése.) Az ilyen lélek nem ingadozik a Gondviselésbe vetett hitében sem. Prohászka Ottokár igen találóan felel : ,,A vallásosság jelentkezései a világháborúban" c. írásában azoknak, akik megbotránkozva kérdik : Hogyan lehetséges mindez ? Hogyan engedheti meg mindezt az Isten ? ,,Ha az Istent kisdedóvó bácsinak vagy jó atyusnak nézzük, ha az emberi kultúrát pihenő kerevetnek vagy puhán bélelt fészeknek tartjuk, s végállomásnak, s nemcsak átmenetnek hisszük, akkor éppen az lesz a baj, (hogy a nehézségeket a gondviselés hibájának tulajdoníthatjuk)... Ha a hit igazán naiv, akkor a saját gyöngeségünket s az Isten végtelenségét is számba kell vennie és sohasem hinnie azt, hogy győzi a végtelen Isten gondolatait, hanem fiznia kell benne, ha nem is látja át azokat. A gondvisslésről sem lehet az a fogalmunk, hogy az megóv minden bajtól és szenvedéstől, hanem csak az, hogy minden baj a szenvedés ellenére érvényesíti irgalmas, üdvözítő terveit. A gondviselés örök célok s nem az embernek — bőrét s pénzecskéjét féltő — izgalmai szerint van beállítva. Hányszor dúlja szét ugyanaz a gondviselés a mi kulturánk macskazugos s egérszagú alkotásait, hányszor szánt bele a társadalmi s gazdasági elrendezésének saláta és rozmaring ágyaiba a történelmi fordulatok hatalmas gőzekéivel ! A gondviselésből akkor volna csúfság s karikatúra, ha az ember ízlése, szokása s kedvtelései szerint igazodnék ; ha megóvna minden küzdelemtől, s minden imánkra ő mondaná rá az áment. Az embernek más kell ; kell baj és küzdelem ; kell, hogy időnkint kihúzzák lábai alól a gyékényt s hogy újra s máskép tervezze s fejlessze s építse kultúráját ! Ellentét, ütközés, küzdelem kell mindenhová ; az kell a szellemi, a gazdasági, a társadalmi világba ... Az a hit, mely tagadása a küzdelemnek s megóvása az embernek a rossztól, a kíntól, szenvedéstől, bizonyára babona s nem az Isten gondolata." A minden nehézségen győzedelmeskedő hit szava hangzik felénk Szent Pál apostol utolsó leveléből (Timóteushoz irt II. levél). Az apostol másodszor van Rómában fogságban, általános keresztényüldözés mindenfelé, rossz híreket hall, többen elpártolnak tőle, s ő mégis így ír : „Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erőét, a szeretetét S a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Ürról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, ki Érte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért az Isten erejének segítségével, ki megmentett s szent hívással meghívott minket, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő saját elhatározása s azon kegyelme folytán, amely örök idők előtt adatott nekünk Krisztus Jézusban s most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, ki a halált legyőzte és életet s halhatatlanságot hozott a napfényre az evangélium által. E végett tétettem én hírnökké, apostollá s pogányok tanítójává s e miatt szenvedem most ezt is : de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban." (I, 7—12.) \