Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

Főigazgatói szózat.

4

1 Ha a bujdosó jóság a tisztalátású nemes lelkek fellobbanó fényében ráhajolna az emberiség szívére, mindenütt „a messzi földi téreken", a megrendülés világosságában hallaná, mint dobog fel az emberi jajszó itt is, ott is, mindenütt, mint tör fel a testvérszívekből a keserűség. — Gyűlölet borítja vérbe a világ négy sarkát, az ember fáj a földnek jobban, mint valaha, nem tudunk ember lenni az emberhez, s az ember, ez a Vörösmarty nevezte sárkányfog-vetemény mint homo homini lupus aratja az emberéletek vetését. De lent a mélyben, a lelkek mélyén a szivek muzsikája mégis a békét igézi, a szeretet és jóság visszatértében reménykedik, az igaz emberség előbb-utóbb diadalmaskodó győzelmében bizakodik. Ezért nem mondom én, hogy anachronizmus mai gyűlésünk tárgysorozata, mely az embertestvériség kapcsainak szakadtakor is az összetartó láncszemek kovácsolására törekszik. Ezért van valami megkapó és megindító örök emberi mozzanat abban, hogy Önök a vér és fegyver korszakában is bíznak a szív és szeretet világának visszatértében, s készülnek erre a világra, felkészítik erre tanítványaikat. — 5 ha az emberiség nagy társadalmának szolidaritása csődöt is mondott, az emberi közösség nagy általánossága helyett a nemzet életébe és céljaiba igyekeznek beletagolni tanítványaik egyéniségét. * A komáromi tankerület királyi főigazgatójának beszéde az esztergomi pedagógusok 1942. évi január 16-án tartott gyűlésén.