Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

44 látni, hangzatos jelszavak ellen harcolni. Több vitakozás során főleg a káromkodás, az egyház ellen szólt rágalmak, az új pogányság dogmái körül csaptak össze az érvek és ellenérvek. Szép eredményt jelez a szak­osztály azzal, hogy 95 drb katolikus világnézetű könyvet helyezett el az intézet növendékeinél, ismerőseinél, hozzátartozóinál. Üjságterjesztö tevé­kenységüknek eredménye : 30 drb. hitbuzgalmi folyóirat állandó járatá­sának biztosítása. A káromkodás ellen folytatott küzdelemben röpiratok terjesztésével vettek részt. A sajtótitkár szorgalmas tisztét Eidenpencz György láta el. A missziós szakoszály gyűjtésének eredménve az intézet egyes osz­tályainál : I. o. : 3 P ; II. o. 110 P ; III. o. 43 P ; IV. o. 5 P ; V. o. : 3 P ; VI. o. : 6 P ; VII. o. : 1.50 P ; VIII. o. : 1.50 P. Összesen : 190 P. A karitatív szakosztály a gyakorlati segítés terén buzgólkodott. Kis köréhez képest elismerésreméltó módon és mértékben vallotta tettekkel a közösség Krisztus hirdette gondolatát. Áldozatos munkásságuknak ered­ménye, hogy a karácsonyi szeretetvendégségen a helybeli Szent Imre elemi, iskola nyolc, segítségre szoruló növendékét megvendégelhette. 50 kg liszt, 5 kg cukor, könyvek, játék, sütemény, élelmiszer, 300 P értékű ruhanemű kei ült kiosztásra. Az így gyakorolt jótékonykodás 400 P-s ér­tékű segítséget jelentett a szegényeknek. Külön dicséret illeti az intézet kis másodosztályos növendékeit, akik a gyűjtésben a legnagyobb részt választották. A jó szülőkre, könyeket törlő gyermekeikre szálljon a sze­gények Jézusának százszoros áldása ! A liturgikus szakosztálv a liturgikus mozgalom szolgálatában a Leg­szentebb köré fűződő szertartások, cselekmények magyarázatát, a Hozzá való közelférkőzés gondolatát, útját-módját magyarázta. A kongregáció nov. 16-án a „Rerum Novarum" félszázados forduló­iának során ünnepi díszgyűlés keretében hódolt a nagy szociális pápa : XII. Leo emlékének. Az ünnepségen az esztergomi leány- és fiúközépis­kolák kongregációi — szép számmal — mind képviseltették magukat. Az iskolaév folyamán két ünnepet rendezett : nov. 5-én a magyar ifjúság védőszentjének, Szent Imrének, december 8-án a szeplőtelenül foganta­tott Boldogságos Szűznek tiszteletére. (A műsort 1. az ünnepélyeknél.) Fogadalmat az esztergomi kongregációk több év óta hagyományos szokása szerint dec. 8-án újítottak a főszékesegyházban dr. Serédi Juszti­nián bíboros hercegprímás úr őeminenciája előtt. A könyvtár szorgalmas olvasóknak örvendezett. Idei gyarapodás : 25 munka 27 kötetben. A járt folyóiratok : Magyar Kultúra, Pannonhalmi Szemle, Vigilia, Mária Kongregáció, Szűz Mária Virágos Kertje, Rózsa­füzér Királynéja, Missziós ifjúság. Gyorsírókör. A szokott keretek közt folytatta a gyorsírás iránt érdek­lődő ifjúság továbbképzését. Ezt a célt szogálták a folyóiratok (Gyorsíró II. r., Gyorsírástudomány, írás) és a kéthetenként összehívott gyűlések. Nehézséget okozott, hogy az ifjúság egy része az újabb rendszer szerint tanulta már az alapfokon a gyorsírást, míg a régebbi évfolyamok növen­dékei a régi rendszer alapián tanulván, nehezen tudták átvenni az újítá­sokat. Az idén elmaradt a házi verseny. Az országos versenyeket is későn írták ki, úgy hogy nem igen akadt pályázó. Ifjúsági sportkör. A sportkör neve : Vak Bottyán Ifjúsági Sportkör. Komáromi tankerület. A sportkör igazolási száma : 34., a megalakulás ideje : 1925. szept. 18. A sportkör tiszteletbeli elnöke : Dr. Balogh Albin tan. főtan., gimn. igazgató, vezető tanára : Boromissza Gyula. A vezető

Next

/
Thumbnails
Contents