Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

13Í napjai melegítik és ragyogják ! Intézet igazgatását ellátott férfimunka után az út kapaszkodóját egy ősi és nagy*rend súlyos felelősséggel járó kormányzásának nehéz gondjai és teendői terhelik. A futott pálya delelőjén irányító vezetésre parancsolt törékeny alakja egyházi és közjogi vonalon az élre zarándokol, hogy az élet magát felejtő feláldozásával a bíbor ragyogásában s a magaslatok árván hideg elhagyatottságában a földi megpróbáltatások gondolkoztató figyelmeztetéseit példázza, hirdesse. Nemes élete három állomáson keresztül vonul be a magyar történelembe. A három egymásba torkolló hivatás áldozatos vállalása és teljesítése határozza meg és teszi a bíboros bencés szerzetes élete pályáját : tanít és főgimnáziumot igazgat, rendet kormányoz, végül életfutása zenitjén a magyar Sión főpapi őreinek sorába kerül. I. A nemzet zsengéjének gondozását a Rend komáromi gimnáziumában kezdi. Rajongtak a „szigorú, de igazságos és végtelenül lelkes professzorért. Csupa láng, csupa rajongás voltak lelkesedésre lobbantó igéi nyomán a hazáért". A vallásos és nemzeti érzés ápolása mellett nem feledkezett meg tanítványai testi neveléséről sem. Az akkor még nem rendszeresített tornaórák pótlására együtt labdázott, korcsolyázott fiaival. Jóságos szavakkal ajánlotta figyelmükbe testük edzését. Pápán indult útnak irodalmi működése. Tudta, az ifjúság számára nem elég a merev korlátok közt folyó tanítás. Az ifjú lélek számára magával ragadó példák kellenek, hogy szemlélésük, követésük nyomán fennkölten gondolkozzanak, nemesen érezzenek, nagy teltekre lelkesüljenek. Ennek a célnak munkálása indítja meg az igazgatójával és Méry Etellel, rendtársával együtt szerkesztett „Ifjúsági Plutarch"-ot. A pedagógiai céllal megírt életrajzok Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Festetich György, Fejér György, Nagy Alfréd nemes alakjait állítják a lélekformákat kereső diákok elé. Ezeknek példát nvujtanak, azoknak emléket állítanak. Az iskolán kívül részt vett a város, a vármegye politikai és társadalmi életében. Ekkor alapozza meg szónoki hírnevét, amelyet dákai és veszprémi szereplésével csak gyarapított. 1861-ben Esztergomba került, ahol nyolc esztendőn keresztül nevelt és tanított. A világ- és magyar történelemre, magyarra, földrajzra oktatta Szent István városának bencés kéz tartotta tanulni vágyó ifjúságát. A száraz, hivatalos tankönyvek színtelen írásainak elhagyásával ékesen szóló ajkai elbűvölték tanítványait. Szították a nemzeti érzést, hirdették fajtája feltámadását, az éjtszakára elkövetkező hajnalhasadást. Ehhez a városhoz fűződnek tanári pályájának legszebb emlékei, leggyümölcsösebb eredményei. Az ízetlenkedő, rakoncátlan diákokat jóságos bánásmódjával fékezte meg. Kemény szó nem zuhogott közéjük. A felkeltett és ápolt önérzet óvott a kisiklásoktól, erőt adott a jó szóhoz-juttatására, elfogadására, gyakorlására. Nemes szíve már ekkor részvéttel fordult a szegény tanulók felé. Buggyanó könnyet szárított, a homlokról felhőt kergetett, tűnődő arcra örömrózsát iparkodott varázsolni. A tan10*