Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

9 a stílus mögött rejlő tartalom értékeire és az egyes formaművészetek hátterében kirajzolódó világnézet esetleges tévedéseire. A szépirodalom első célja továbbra is a művészi gyönyörködtetés marad, de életszemléletének feltárásával minden szépirodalmi alkotás világnézetét is elárulja. Nem kívánjuk az irodalomtól, hogy eredeti célja mellett erőszakos célzatú legyen a diadalmas világnézet szolgálatában. Az írónak témául szolgálhat az egész élet eltévelyedéseível együtt, de a beállításban nem kerülhet téves vágányra. Nem elégszünk meg azzal, hogy az író ne támadja világnézetünket. A művészetnek s benne a költészetnek az igazság erejével kell hatnia, mert nem lehet szép az, ami egyúttal nem valószerű is s ahol erkölcstelen célzat uralkodik a művészet felett. Az író tárgyában, annak beállításában, az életbemutatás egész folyamán, az alakok megteremtésében és belső világuk kibontakozásában, az előadás formájában juttassa kifejezésre töretlen világnézetét. A helyes életszemlélet és erkölcsi felfogásokkal hivatottabb is az igazi művészet felvirágoztatására, mint az az irodalom, mely új ízlésirány és haladás hangoztatásával akarja rejtegetni mellékvágányra siklását. Nem szorul bizonyításra az az állításunk, hogy azok az írók gazdagították irodalmunkat a legtisztább művészettel és a legtöbb igazi értékkel, akik megértették a Gondviselés örök gondolatait s akik az Istentől kapott ihletükkel a diadalmas világnézet nézőpontjából tekintették az emberi életet. Elég, ha tételünk igazolására egy Prohászkát, Sík Sándort, Mécs Lászlót kiragadunk a hosszú sorból. Ehhez a tételünkhöz egy jogos megjegyzést fűzünk. Nem engedhetjük íróink leértékelését és agyonhallgatását csak azért, mert katolikusok. Hamarosan el kell következnie annak az irodalomtörténetnek, amely igazságot szolgáltat a régebbi korokból tévesen értékelt, legújabb időkben pedig kisemmizett íróinknak, kik értékkel és Ígérettel szerepelnek az írásművészet terén. Az Utasításoknak a legújabb magyar irodalom tanítására vonatkozó utolsó rendelkezése arra hív fel, hogy „néhány órát szenteljünk a megszállt területi magyar irodalomnak." (Utasítások 60. 1.) Külön felvidéki magyar irodalomról nem beszélhetünk. A Felvidéknek az elszakítás előtt nem volt irodalmi hagyománya, ezért továbbra is Budapest szellemi irányítását követte. A különös tehetséggel megáldott írók kinőttek a Felvidék kereteiből és ragyogó művészetükkel az egyetemes magyar irodalmat gazdagították. Pl. Mécs László. A kisebb tehetségű írók sem elég erősek, sem eléggé egységes szelleműek nem voltak ahhoz, hogy egyéniségében jellemző irodalmat teremtsenek. Ezért felvidéki irodalomról csak elmosódó jellemzést adhatunk. Egészen más a helyzet az erdélyi irodalomban. Ennek az irodalomnak van jellegzetes szelleme és vázlatosan a legismertebb írók alkotásain keresztül igyekszünk érzékeltetni az erdélyi irodalom különleges színeit és értékeit. Végvári, Áprily, Reményik, Tompa László, Makkai, Nyirő, Bánffy Miklós, Kós Károly, Tamási Aron, az egyetemes magyar irodalomnak is megbecsült értékei, az olvasóközönség szereti írásaikat, az ifj. könyvtárakban is meglevő könyveiket szívesen forgatják diákjaink. Az erdélyi jelleg és öntudat megkülönböztető lelki jegy : külön szín, sajátos levegő, történelmi adottság, érzelmi és gondolatvilág. Kétségtelen, hogy az erdélyi léleknek minden más magyar lélektől elütő vonásai vannak, melyeket érzünk s ha szabályosan körülírni nem is tudunk,