Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937
Hogy lesújtson a Koppdnyok fejére, 8 a tolvaj népek vad, sunyi hadát A magyar földről messzire előzze, Oh, hol vagy István ? Néped így zokog. S a múlt kriptája, e roppant üresség Elnyeli hangját; — megfojtja a köd. Téged kívánunk, — ifjú magyarok, Kik nem tűrik a kripta légkörét, 5 napfényre törnek, mert élni akarnak. István vezérünk, alkotó magyar! Idézlek: hol vagy? — Halljad hangomat! Minden magyarnak vagyok harsonája, Az Isten kürtje, ébresztő rivalgás. Kilenc évszázad kilenc kripta lapját Hasítsa át föltámadó erőd! Lépj át a múltból a szörnyű jelenbe! Építsd meg újra szétrombolt hazádat! Mérd ki határát — 5 adj törvényt neki! Tűzz csillagot a reménytelen égre, Hogy legyen célunk, melyre föltekinlsünk. Lobogó lelked lángja gyűjtse egybe Az éjben járó bús magyarokat. — És fogá marokra súlyos kardodat, Mert vad bozót és őserdő van itt, Tele kígyóval, ordító sakállal. A lelkesedő gonoszság tigrise Feléd feszíti mocskos karmait. A magyar élet sűrű dzsungelében Nagy munka vár rád, — országrendező! Téged kívánunk, — ifjú nemzedék, ÍJj országodnak elszánt katonái. Piroslik már a magyar vinadat: — István király, emeld föl jobbodat! Radványi Kálmán.
