Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

Szent István és Esztergom géniusza.*

Szent István király halálának kilencszázados emlékévében emlékezünk Magyarország legnagyobb királyára, minden idők legnagyobb magyarjára, Szent István királyra. De emlékezésünk nem lehet múló hangulat, szép szavakból kötött hervadó virágcsokor: emlékezésünk a mélységes hála szava lehet a jó Isten iránt, ki nékünk Szent Istvánt adá s a szent király iránt azért a sok jóért, amit ő adott nekünk, mert Isten után neki köszönhetjük elsősorban, hogy vagyunk s azok vagyunk, amik vagyunk: keresztények, magyarok.

Szent István nagy király volt, a legnagyobb az Árpád-ház nagy királyai között és szent, az első a magyar szentek között, apostol, népének legnagyobb apostola. Hogyan lett ő az első, a legnagyobb a nagyok között?

Az Árpád-ház — ezt nemzeti elfogultság nélkül mondhatjuk — a legtehetségesebb uralkodó-család volt Európa dinasztiái között. Melyik tudna annyi nagy uralkodót fölmutatni a honfoglaló Árpád után, mint Géza fejedelem, aki megállította a pusztulás útjára tévedt nemzetet, Kálmán, a nagy országszervező, III. Béla, a magyar nagyhatalom hatalmas építője, IV. Béla, a második honalapító, hogy csak a legnagyobbakat említsem és ez alkalommal ne érintsem a keresztény lovag ideális mintaképét, Szent Lászlót, vagy II. Géza hatalmas telepítő munkásságát. És e nagyok között is legnagyobb a mi Szent Istvánunk! Ez az uralkodó-ház adta a legtöbb szentet: Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Lászlót, Szent Erzsébetet, Boldog Margitot, Ágnest, Jolántát, Kingát.

Előadás az Esztergomi Katolikus Kör 1938. március 18-án tartott diszgyűlésén.