Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

Az intézet növendékeinek és tanárainak irodalmi munkássága a Szent István-év tanügyi kiállításán.

Bevezetést, magyarázó okolást írni könyvek sereglésekor kissé talán merész, öntelt gondolatnak tűnik. Nemcsak fű és fa, sziklák és hegyek tudnak szólalni a maguk gyengébb-erősebb hangján, lélekzetállító égretörésükkel, rázkodtató robajlásukkal! Megvan e képessége a jóval szerényebb külsőbe takarózó betűsoroknak, hímes könyveknek, pántos levelesládáknak is, melyek hangtalan formanyelvükön a lélek betűkbe feslő csodaországát közvetítik az értő ember értelmes lelkivilágának. S ha most könyvek parádéján mégis pár szóba kezdünk, tesszük ezt nem a minden áron szóhozjutás megérdemelten kétes sikeréért, hanem ránk virradt, most is tartó, hatásaiban szűnni nem akaró nagy nemzeti ünnepünk megtiszteléséért.

Igazi ünnepektől annyira elszokott, robotos, meggyalázott életünk pirosbetűs napokon zenghetett, fohászkodhatott hozzá hajló Teremtő Urához! Szakadék szélére került sorsunk válaszútján kétségeink, reményeink során megidézhettük a nemzet atyjának halhatatlan alakját, kinek teljességéből vett mindent: célt, irányítást, ihletet, kitartást, erőt, akaratot, innen-onnan ezeréves keresztény magyar életünk. Az ünnepségnek járó kegyeletes emlékezésen kívül azonban más is magyarázza szavaknak szavakhoz fűzését, s ez: az esztergomi bencés iskolának az államépítő, országot szervező, egyházakat emelő, az iskolák segítségével népét a betűre szorító szent királlyal való fiúi kapcsolata.

Tavaly a Legszentebb sugárzó fényözönében leborultunk Az előtt, Kinek „tekintete ronthat és teremthet száz világot“, Ki előtt egy perc annyi, mint a világ számára ezer esztendő. Utána rögtön ahhoz vittük csörgő könnyeinket, aki áldó, nem porladó jobbjával Krisztus újító és éltető vizeihez vezérelt bennünket. Szent nevét, ünnepét komoly törvénybe vettük. Régen oltárokra került felmagaszí*