Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

55 A versenyek hasznosak, ameddig azokból tanulni lehet s főleg hosz- szabb időközökben megismételve. Ezt vallotta Kasszián atya is, pedig ő szerette a versenytáborok fegyelmét fiainál, de vallomása szerint igazi cser­készéletet csupán a minden zajtól távoli magányos cserkésztáborban lehet élni. ffaszna és nyeresége volt a versenyeknek, hogy a 14-es Hollók nevét ismertté tették országszerte. Más csapatoktól szívesen jöttek hozzánk tanulni, főleg vizitudományokat s jeladást, amiben Dániában a világ összes nemzetei között a legelsők lettünk. Az összetartozás érzése, a kitartás mind olyan kellékek, melyek nélkül versenyben résztvenni és győzni nem lehet. Ezt mind fejlesztették bennünk a versenyek. Csak akik résztvettek egy versenyben is, tudják, hogy mit je­lentett nekünk a versenyek alatt e név: „14-es Hollók“. A versenyeket előkészítő táborainkban a vezetőtisztnek dolga csak az irányítás volt. Aki belépett a tábor kapuján, érezte, hogy itt tanulni és tudni kell, mert a csapat nevéről és becsületéről van szó. Egymást fegyelmezték a fiúk, a megnemfelelőt önmaguk rekesztették ki maguk közül. Ehhez pedig kritika, önfegyelem és akaraterő kellett. Az öregcserkészeket is sokszor visszahozták a versenyek a csapathoz. A ragaszkodás jelét nem egyszer mutatták ki egyetemista és ludovikás cser­készeink, mikor a csapat nevéért visszatértek dolgozni, akár mint verseny­zők, akár mint kiképzők. Cserkészhagyományok továbbadása volt minden próba- és verseny­táborunk. Nem szabad azt hinni, hogy ilyen táborainkban a fegyelem min­dent elnémított. Sőt a fokozott fegyelem és munka, a kedély és hangulat a legjobban megfértek itt egymás mellett. Sok szép emlékünk fűződik ilyen versenytáborunkhoz! Sikereinket elsősorban főparancsnokunknak, boldogult Kasszián atyánk­Igy kerekeztük végig vidáman Ausztriát 1936-ban. nak köszönhetjük. Sok időt töltött velünk, mindent ellenőrzött s főleg lelke­sített a munkára és buzdított a kitartásra. Kevés szóval ki bírta venni a versenyzőkből a legnagyobb teljesítményeket. Sok nagy és apró hibánkat személyesen javította ki. Büszke volt minden egyes cserkészfiára. Talán az ő büszkesége volt a mi legnagyobb dicséretünk s a versenyekben buzdítónk.

Next

/
Thumbnails
Contents