Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936

9 magasztos és minden, ami fenséges, minden, ami magasztos, az egyszersmind világos és egyszerű is, mint ahogyan ragyogóan világos és fenségesen egyszerű maga Krisztus. És éppen abban van a divatos ködös lelkűség és homályos lelkűség és összetett lelkűség végzetes hibája, hogy nagyon-nagyon távol áll Krisztustól, megnehezíti, sőt gyakran szinte lehetetlenné teszi a Krisztussal való egyesülést és Krisztus követését. Az ilyen ködös, homályos, összetett lelkű divatos emberek közül kerül ki az önmagukkal és az egész világrenddel meghasonlott emberek szánalmas tömege s ebben a tömegben dühöng az öngyilkosság járványa. De a bukdácsoló embertípust nemcsak a világosság és az egyszerűség, hanem az igazság is bántja. Nem birja el az igazságot, ha az reá nézve kedvezőtlen, de akkor sem, ha más emberre kedvező, mert az első esetben a hiűsága van megsértve, a második esetben az irigysége van felkeltve. Ezért aztán örökösen elégedetlen : háborog a társadalom ellen, háborog a világrend ellen, háborog Isten ellen; mellőzöttnek, elnyomottnak, üldözöttnek érzi magát s előbb-utóbb megbomlik a lelki egyensúlya és üldözési mániával tébolydába kerül. A munkát sem birja a mi bukdácsoló emberünk, ha az meghaladja az ü. n. kényelmes munka határait. Addig, amíg a munka csak kellemes időtöltés és nagyobb testi vagy szellemi megerőltetést nem kiván, el-eldolgozgat, tesz-vesz, tüsténkedik és azon igyekszik, hogy minél többen lássák „lázas elfoglaltságát". Mihelyt azonban elérkezik a verejtékezés határáig, elernyed, ellustul és igyekszik a munkáját valahogyan elkenni, vagy másra áthárítani. így keletkeznek azután az efféle jeligék, hogy: „ezért a kis fizetségért nem lehet elég keveset dolgozni" s az ilyen jeligékből a sok-sok társadalmi baj, amelyeket közelebbről kifejtenem egy rövid beszéd keretében nem lehet, de talán nem is szükséges : alkalmilag méltóztassanak végiggondolni, hogy mi minden volna és mi minden nem volna, ha mindnyájan jóval többet dolgoznánk. Fokozatosan a szép iránt való érzékét is elveszíti a gyenge lelkű modern idegember. Úgy van a széppel, mint a megrögzött alkoholista, — aki már a rumnál tart — az itallal Ennek már csak akkor ital az ital, ha a torkát rekedtre marja és lehetőleg fél órán belül levágja az asztal alá. így a mi idegemberünknek is már csak az a szép, ami elernyedt, petyhüdt idegeit elementáris erővel felrázza és lehetőleg fél órán belül extázisba hozza. Ez vezet el fokozatosan az irodalomban a pornográfiáig, a művészetben a nuditásig, vagy inkább a félnuditásig és a társalgásban a drasztikumig. Mindezek pedig együttvéve elvezetik a szegény bukdácsoló embert a jő Krisztustól. Pedig Krisztus megmondta : „Én vagyok az út, az igazság és az élet." Higyjék el, kedves katolikus Testvéreim, nincs más út, mint Krisztus útja, nincs más igazság, mint Krisztus igazsága és nincs élet, ha nem az 0 útját járjuk az Ö igazságával. „ S ha valaki azt kérdezi, hogyan kövessük Krisztust, hogyan járjuk az 0 útját az 0 igazságával, röviden csak két útjelző táblára akarok rámutatni. Az egyikre az van írva: „Imádkozzál és dolgozzál", a másikra pedig: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." Imádság, munka és szeretet : ez a Krisztus útja. Az imádság szót ebben a vonatkozásában, természetesen, tágabb értelemben kell vennünk és úgy kell értelmeznünk, hogy ez a mi katolikus hitünk buzgó gyakorlását jelenti a maga teljességében. Nem az én feladatom, de sem jogom, sem elhivatottságom nincs is hozzá, hogy