Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1935

III Adatok az iskolai év történetéhez. Változásokba tanári karban. Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát úr Diósi Ákost csanaki plébánossá nevezte ki, Németh Dömét Győrbe, Tóth Cipriánt Kőszegre helyezte át. Dr. Saly Arnulfnak pedig egy évi tanulmányutat engedélyezett, melyet francia nyelvi tanulmányokra fordított. A megfogyatkozott tanári létszám pótlására Szólás Honórt, Far­kas Vidort és Joanelli Bédát Győrből, Legányi Norbertet Pannonhalmáról, Orovits Mihályt pedig franciaországi tanulmányútjáról intézetünkhöz kül­dötte. Majd Szalmay Rupert ideiglenes nyugalomba került, Hellebrand Béla hosszabb szabadságot vett igénybe, mely alatt Horváth Dezső óradíjas tanár helyettesítette. A tanév kezdete. Az 1935/36. iskolai évre szóló beírásokat június 17-én és 18-án, illetve szeptember 6-án és 7-én eszközöltük. A javító vizsgálatokat szeptember 3-án, a magánvizsgálatok írásbeli részét 4-én és 5-én, a szóbeli részt 5-én folytattuk le. Szeptember 8-án volt a Veni Sancte, a tanév ünnepélyes megnyitása. Szentmise után a díszteremben az igazgató szólt az ifjúsághoz és a nagy számban megjelent szülőkhöz. Az új tanulók nevében Homor Kálmán I. o. t. köszöntötte a tanári tes­tületet és a régi diákokat, a régi tanulók nevében Jacoby György VIII. o. t. üdvözölte az új kis társakat. Szeptember 9-én, vasárnap törvényolvasást tartottunk, 10-én meg­kezdtük a rendes előadásokat, melyek ettől kezdve megszakítás nélkül rendben folytak. Tanári értekezletet tartottunk szept. 3-án (alakuló), szept. 2-án és február 13-án módszeres, okt. 7-én az érdemjegyek ügyében rendkívüli, nov. 25-én és ápr. 27-én (ellenőrző), dec. 19-én (főigazgatói), jan. 28-án, május 14-én és jún. 21-én (osztályozó, ez utóbbi egyúttal tankönyv­megállapító), jún. 24-én (évzáró). Látogatások. Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát 1 úr, az inté­zet kegyura április 23-án tekintette meg intézetünket és sporttelepünket. Dr. Kemenes Illés tanker, kir. főigazgató úr, Dr. Szabó Béla tan­ügyi főtanácsos és Dr. György Oszkár tanügyi fogalmazó úr kíséretében december 11 — 13. napjain végezte hivatalos látogatását s az ennek befejeztével tartott értekezleten közölte észrevételeit a tanári karral. Ugyanő elnökölt a szeptemberi és decemberi érettségi s a szeptemberi és májusi magánvizsgálatokon. Dr. Jámbor György tanügyi főtanácsos, c. tanker, kir. főigazgató úr június 17—20-án, az évvégi magánvizsgálatokon elnökölt. 1

Next

/
Thumbnails
Contents