Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1935

20 pogány világ kilengéseitől elbujdostak és barlangokba meghúzódva élték remete életüket. Az elnyomatás, zsarnokság és barbárság ezen korszakára esik Szent Benedek élete. Szent Gergely életrajzi adatai szerint Nursiában, a mai Norciában látta meg a napvilágot 480 körül. Tanulmányait húgával, Skolasztikával együtt odahaza végezte, majd a felsőbb tudományok elsajátítása végett jómódú szülei Rómába küldték. Pár esztendei rendszeres tanulás és állandó lelki vajúdás után, felsőbb sugallat indítására rájött arra, hogy a pogányság, barbárság és arianizmus által megmételyezett Európát újra kell megtéríteni, civilizálni, restaurálni kell a hitet és rendet, újraépíteni a társadalom rozoga épületét és végül helyre kell állítani a munka méltóságát, a földművelést, ipart és kereskedelmet. Mivel nem akarta, hogy a tudományt — Szent Gergely szerint — feneketlen lelki örvénybe való eséssel kelljen megfizetnie, visszahúzta lábát — retraxit pedem —, melyet a világ küszöbére tett. Visszavonult és három évig teljes elhagyatottságban Subiaco barlangjában élte a remeték aszkéta életét. Majd a közelben fekvő kolostor főnöke lett, de mivel rendtársai nem tűrték vasfegyelmét, ismét visszavonult a világtól és felkereste régi barlangját. Condorcet szerint: „középszerűségeket lehet csak nevelni, a kiválóságok önmagukat nevelik". Cca harminc éves remetesége alatt Szent Benedek állandóan és legnagyobbrészt önmagát nevelte. Barlangja körül idővel több kisebb kolostor épült és lakói az ő útmutatása szerint végezték működésüket. Körülbelül ötven éves korában vándorbotot ragad, hogy subiacoi tanulmányai és próbálkozásai után megalkossa élete remekművét. Monte-Cassinoban, a hegyoldalon Vénusznak szentelt ligetet talált, a hegyen pedig Apollónak elhagyott templomát. A kereszt jelével vette birtokba a pogány istenek eme elhagyott helyét és itt építette fel, a kolostor-építészet terén új fejezetet nyitó klastromát. Önmaga az építész, önmaga a kertész. Itt oltotta be a vad csemetét. Lelkiszemei előtt hármas cél lebegett. A szerzetesi élet megszervezése, az erény, tudomány és a buzgó apostolok számára megfelelő iskoláknak felállítása, és végül,a barbárok pusztítása által megsemmisített társadalom újjászervezése. Átveszi Szent Vazulnak, a keleti szerzetesség atyjának több gondolatát és megírja Regulájának, törvénykönyvének rövid, de örök értékű fejezeteit és ezzel megszervezi a nyugati világtörténelem egyik legrégibb, egyesülésen alapuló családját. Szent Benedeket ezen időtől fogva a nyugati szerzetesség Patriarchájának nevezhetjük. Regulája két elmozdíthatatlan pilléren nyugszik. A hiten és akaraton. Mivel tisztán látja, hogy a mindennapi életben a kellő önuralom és önfegyelmezés nélkül az én ösztönösen, bántóan jelentkezik, az akaratot elsősorban az önmegtagadásban, alázatosságban, engedelmességben és a munkában óhajtja kifejezésre juttatni Szent Benedek regulája, amelyben mindvégig ott lüktet az egyéniség bélyege, igazi törvénykönyv, a római törvényhozó szellemnek mintegy utolsó remeke, amely összefoglalta, kodifikálta egy, már kétszáz éven át virágzó intézmény szabályait és szokásait. Ezen törvénykönyv megírásával bevégezte nagy munkáját és 543 körül elköltözött lelke az